Vörös Mars a noir fekete-fehérjében

„A könyv rengeteg szövegben elszórt popkult utalást tartalmaz (ámbár korántsem annyit, mint a Vörösingesek, de ott ennek ugye volt funkciója), habár ezek néhol kicsit erőtlenek - és nem tudom ki hogy van vele, de a magam részéről kezdem unni, hogy nincs már könyv vagy film visszautalások vagy kikacsintások nélkül -, ettől függetlenül azért egy-kettő elég rendesen betalál. Többek között a régi noir filmek, a klasszikus westernek és sci-fik, mind-mind beköszönnek egy fél pillanat erejéig, a Jó a Rossz és a Csúfon és a Star Warson keresztül, a 2001: Űrodüsszeiáig, vagy a Casablancáig.

A történet egy marsi telepen, Új-Klondike városának légkondícionált kupolája alatt játszódik, ahol az értékes fosszíliák kiváltotta ipari bumm már túl van az átesésen, és kifulladva kapkodja a levegőt, épphogy csak a felszínen tartva a lakosságot, néhol csupán a létminimum felett pár lépéssel. Negyven éve, három telepes az elsők közül, felfedezett egy kincsekben gazdag területet a kupola környékén, de a pontos hely a régészek rejtélyes eltűnésével együtt csak egy városi legendává homályosult. Azóta az Alfa lerakatként elhíresült lelőhely a mesés gazdagságra áhítozók százait csábította a Földről a marsi határvidékre, amelybe végül rendre beletörik a vésőjük, itt ragadva a létezés fél-gravitócóján. De van, akinek sikerül. Néhány szerencsés olykor egész szép példányokat tud kiásni a felszín alól, melynek hozományából megváltják az örök életet, egy tudatáthelyező ügynökség mesterséges testjeinek egyikébe költözve. Rég elhunyt színész óriás, legendás sportoló, vagy saját magad fiatalított mása? Infra optikával tuningolt szemek és különleges ötvözettel erősített karok, amit csak az ügyfél óhajt, nem akadály, minden csak pénz kérdése. Alex Lomax, a Mars egyetlen magándetektívje, egy eltűnt férfi nyomába szegődik, az eset pedig korrupt rendőrökön, illegális áthelyezetteken, rég elveszett űrkompokon és veszettül dinamikus akciókon vezet keresztül, melynek szálai talán a negyven éves rejtélyhez is elvezetik őt.

A technológiai leírások érthetőek, a sztori pedig épp csak annyira szövevényes, hogy minden erőlködés nélkül követni tudjuk, így a regény olvastatja magát, minden a szórakoztatásnak van alárendelve. A nők gyönyörűek és veszélyesek, a pisztolypárbajok gyorsak és halálosak, a marsi whisky pedig még olvasva is végigégeti a torkod. Ha rászánsz egy hétvégét, a kanapén ülve is megizzaszt mire véget ér.”