Nappali Hold (1991)

„De ha már errefelé kanyarodott ez a levél, valamit a mi nehézkességünkről és óvatosságunkról is el kell mondanom. A megfontoltság eredetéről. Az 56-os forradalom utáni helyzetben Kádárék két madárijesztő fogalmat állítottak föl elénk riasztásul: az ellenforradalmiság fogalmát és a nacionalizmusét. Egyformán bűn volt mind a kettő, de az utóbbi – a történelmi képzettársítások miatt – még visszataszító jellemhibának is számított.

Ugyan mit jelentett 56 után a magyarság »nacionalizmusa«? Semmi mást, mint a forradalmat leverő szovjetek elleni indulatot. Kommunizmusellenességet, s egyúttal a megtaposott nemzet föltápászkodásának az igényét. Inkább védekezést, mint támadást. Mégis ez a fogalom különös röppályát futott be máig. Aki „nemzeti” volt itt nálunk, afféle szégyenbélyeget kapott a homlokára. Nemigen beszéltem róla Neked se, másoknak se, de mióta az irodalomban és a közéletben forgok, én is kínoskodva viselem ezt a bélyeget. Tudniillik ez rögtön fajiságot, idegengyűlöletet, antiszemitizmust jelent. A főbűnök mindegyikét.

Pedig mit akartak legmakacsabbul éppen a nemzetiek? Azt, hogy a személyiségét vesztett nép találjon végre magára. Hogy lelki függetlensége után szerezze vissza politikai s nemzeti függetlenségét is. A tudat a bizonytalanság reakciója mindig, mint ahogy Babits mondja. Valójában ennek a tudatnak a visszaszerzésén fáradoztunk, a leggyakorlatiasabb okokból is. Hiszen, ha egy nemzet önmagában, belül, a lelkében erős, erős más kapcsolatában is.

Rossz kedvvel mondom, de ki kell mondanom: mindaddig gyötrelmesen roncsol például a zsidóneurózis Magyarországon, ameddig a magyarságneurózis szétzülleszti tartásunkat.

Mi, nemzetiek, ezt a lassú belső építkezést kezdtük el a hatvanas évek közepe, s vége felé. De mivel közvetlenül nem végezhettük, ki kellett hát »találnunk« valami hasonmás témát, amely a gondolatokat képviseli. Így próbáltuk a nemzeti ügyet a népszaporulat kétségbeejtő állapotára utalva föltámasztani. Minden irányból tüzeltek ránk: a párthatalom figyelőállásaiból is, de nagyon sok szabadelvű »urbánus« barátunk ablakából is. Aztán jött a népművészet, a táncházmozgalom, Erdély, a kisebbségi magyarság melletti kiállás korszaka. Kezdetben – hangsúlyozom, hogy kezdetben – ez is megszállott magyarkodásnak tetszett. Magyar izé, csűrgöndölő, komámasszony filozófia – hangzott innen-onnan is gúnyosan. A legélesebb mondatot az én mellemnek szegezte egy kitűnő ember: »Sándor, vigyázzatok ezzel az erdélykedéssel, mert anyám, szegény, azt emlegeti, ha a magyarok szájukra veszik Erdélyt, másnap viszik a zsidókat.«

Tökéletesen megéreztem és megértettem ennek a félelemnek az eredetét. Nyíltan beszélni erről azonban nem lehetett. Maradt tehát a két malomkő között őrlődő lélek csöndes drámája. Radikalizmussal e téren nem juthattunk volna túl messzire. Módszerünk, stílusunk, nehézkességünk nemcsak alkatunkból, de sorsunkból is levezethető. A magyarság ügyéről még ma is sokkal nehezebben ejtek ki egy-egy mondatot, mint bármilyen politikai ügyről. Hát még a hatvanas években! Azt gondolom: ha megírja egyszer valaki a magyar ellenzék történetét 1956-tól a 80-as évek végéig, külön fejezetet kell majd szentelnie annak a kulturális ellenzéknek, amely a nemzeti tudat visszaszerzéséért és megerősítéséért többféle »jelmezben« kényszerült színre lépni.

Nem most, de már két évvel ezelőtt se tudtunk a két szervezet összehangolásában megegyezni. Nyár volt, ott ültünk az Angelika eszpresszó teraszán, s Te arra kértél bennünket, fórumosokat, lépjünk be a Hálózatba. Egy olyan ellenzéki csoportosulásba, amelybe minden ellenzéki egy asztal köré ülhet.

Csengey Dénessel együtt elhárítottuk ezt a nagyvonalú ajánlatot. Azzal érveltünk, amivel ma is érvelhetnénk: gyorsan és radikálisan csak a társadalom kisebbik felét lehet megváltoztatni, a többség megváltása kimerítő és hosszú folyamat. Még az ilyen suhantató időkben is, amikor a kommunistaellenesség dupla fedelű szárnyakat növeszthet.

De mondtunk még mást is. Én személyesen ismertelek Benneteket, tudtam, hogy az állásaitokból – egy-két kivételtől eltekintve – mindegyikőtöket kiszorították. Ettől elbizonytalanodott a létetek, de minden kötöttségtől megszabadultatok. A rendőrség és a nyugati sajtó együtt »foglalkozott« Veletek. Hosszú idő után – ebben persze benne vannak a verések és zaklatások is – elértétek, hogy ha a »kelleténél« jobban rátok fekszik a hatalom, az amerikai s a nyugati bankok Kádáréktól még a kölcsönöket is megtagadják. A rendszert életben tartó kölcsönöket. Ez pedig nem akármilyen politikai siker! Még ha beárnyékolja is a meghasonlás.

Mindent összegezve: lélekben talán Ti voltatok a társadalom legszabadabb polgárai. De akkor mi ott Csengeyvel azt mondtuk: a társadalom nagy többségének Ti követhetetlenek vagytok. Mert azt az érdes szabadságot, amelyet kiküzdöttetek magatoknak, igen kevesen tudnák csak megteremteni maguknak. Aki például ugyanazt mondta volna a munkahelyén, amit Ti a földalatt megjelenő Beszélőben, másnap már röpült volna az állásából, és sirathatta volna magát a családja.

Úgy emlékszem akkor, hogy a kezdeti feszültség ellenére is, egyetértésben váltunk egymástól el. Ha nem mondtuk is ki, de megértettük: védenünk kell a két szervezet egymástól eltérő szándékait, autonómiáját, s bármilyen versenytársak lesznek is a többpárti Magyarország közéletében, a másik felségterületét nem szabad megsértenünk.

Sajnos, az újabb események mindenfajta reményre és belátásra rácáfolnak. A Szabad Demokraták ugyanúgy lenacionalistázzák a Fórumot, mint Kádárék a nemzeti ügy képviselőit végig a harminc éven át. Nem beszélve az antiszemitizmus vádjáról. Ez olyan bántó és elnagyolt rágalom, mintha valaki a Szabad Demokraták Szövetségéről azt trombitálná folyton, hogy a fővárosi zsidó származású értelmiségiek pártja.

Ugye, érzed ennek a hidegrázós őrületnek a távlatait és perverz céltalanságát. Már most félhetünk attól, hogy az új magyar demokrácia nem szabadságba, hanem pszichotikus közérzületbe fog beleszületni. S a népi-urbánus ellentét eddig csak a szellemi életet osztotta meg, mostantól kezdve azonban átterjedhet a politika területére, ahol még az előbbinél is nagyobb pusztítást végez.”