Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Régi posztbolsevik trükk: ha belekötünk a stílusba, nem kell a tartalommal foglalkozni. Bayer pedig tálcán kínálja magát az álszenteknek.
„A permanens bayerozás – amely akár a szellemi paralimpia sportága is lehetne – azonban nem épülhetne csupán a hamis elittudatra (»mi itt mind-mind különbek vagyunk nálatok«), ha az ingatag lábakon álló erkölcsiség és a vitatható teljesítménytöbblet mellett nem próbálnák a stiláris fölényt is bizonygatni. Régi posztbolsevik trükk: ha belekötünk a stílusba, nem kell a tartalommal foglalkozni. Bayer pedig tálcán kínálja magát az álszenteknek: ha kínos igazságokat mond is ki keresetlen körítéssel, amikor »elborul az agya« – elég a körítést kritizálni, hogy a hússal ne is kelljen foglalkozni. Ez az »úriemberi« stíluskritika persze önmagában elég gyöngécske fegyver volna, ezért esetenként rá kell segíteni effektív hazugsággal: ha például a bírálat alanya azt írja, hogy az önbíráskodó közegben bele kell taposni a gázba, hogy mentsük a puszta életünket, akkor azt kell tódítani, hogy Bayer azért akar a gázba taposni, hogy ártatlan cigánygyerekeket gázoljon halálra. Ez a rágalmazás ugyan messze van bárminemű úriemberségtől, de a cél szentesíti az eszközt: a machiavellista díjvisszaadók nem akarnak egy klubban lenni Bayerrel meg a háromnegyed országgal, és punktum.”