Mit tegyünk válás esetén és mit ne?

 

Mert ugyan már ők is régen érezték, hogy baj van, de abban reménykedtek, hogy a szüleik, akiket ők feltétel nélkül elfogadnak, akik eddig mindent meg tudtak oldani, majd ezt is megoldják. Mert nincsenek hatással a történésekre, nem tudják befolyásolni, hiába szeretnének segíteni. Mert hibásnak, felelősnek érzik magukat. Nemegyszer találkozunk azzal, hogy az a gyerek, aki sok elmarasztalást kapott, hogy nem csinál valamit elég jól, még azt is hiszi, hogy ő a hibás azért, hogy elválnak a szülők. A gyerekek nagyon széles palettán tudják magukat felelősnek találni a szülők válásáért.

 

A gyerekekben az a dolog, hogy ne ebben a családi összetételben éljenek, nem létezik valódi lehetőségként. Félnek tőle és elbizonytalanodnak, úgy érzik, hogy ők nem fontosak, ezek után teljesen természetes, ha esetleg velünk a szülőkkel kezd megromlani a kapcsolatuk, romlik a teljesítményük az iskolában, gyengülnek a barátaikkal való kapcsolatuk, vagy valamelyikbe belekapaszkodnak és elkezdik teljesen túlzásba vinni.

 

 

Beszélgessünk sokat a gyerekeinkkel, együtt, is külön is. Elmondhatjuk nekik azt, hogy mi miért válunk el, de nekik az a legfontosabb, hogy ők ezzel elvesztik az eddigi érzelmi biztonságukat, s úgy érzik, hogy egyedül, védtelenül maradnak. Ezért abban segítsünk nekik, ne csak mondjuk, hanem minden módon éreztessük is velük, hogy mi a válásunk után továbbra is szeretni fogjuk őket, s jó, ha azt is kimondjuk, hogy a másik fél is szeretni fogja őket és ebben ők hihetnek, bízhatnak, és ennek mi is örülünk.

 

Ne követeljük meg, hogy a gyerekeink is haragudjanak a másik félre, és ezáltal ők „igazolják” a válásunkat, illetve mindazt, amit mi csinálunk. A válófélben levő szülők legtöbbször megpróbálnak egyezségekre jutni, hogy a jövőben hogyan fogják „együtt” nevelni a gyerekeiket. Ez tisztességes szándék, de sokszor azok, akik elválnak, már korábban a gyereknevelési kérdésekben sem értettek egyet, és ez nem fog javulni.

 

Hogyan lehet egyezségre mégis jutni? Érdemes elfogadni azt az alapelvet, hogy amikor az egyik, vagy másik szülővel vannak a gyerekek, azt úgy kell tekinteni, hogy ők akkor külön-külön család. Ez egyszerűen szólva azt jelenti, hogy ne szóljunk bele, mit csinál a másik szülő és annak esetleg új párja a gyerekeinkkel.

 

Fontos tiszteletben tartani, hogy a gyereknek szüksége van mind a két szülőjére – még akkor, ha az egyik szülőnek nagyon rossz véleménye van a másik szülőről –, tehát ne kritizáljuk a másik szülőt a gyereknek és ne nehezítsük, gátoljuk, hogy együtt lehessenek. Gyerekeinkkel együtt, közösen alakítsuk ki, miként fogunk tudni mindenkinek elegendő időt biztosítani az együttlétre. Különélő szülőként pedig megbízható, kiszámítható módon törekedjünk a gyerekeinkkel való együttlétre, még akkor is, ha ők esetleg néha nehezen akarnak velünk lenni. 

 

Amit ne tegyünk, ami nagyon rosszat tesz a gyereknek 

 

Ne hibáztassuk a másikat, hogy azért válunk el, mert „az Apáddal, Anyáddal nem lehet együtt élni”, mert ő ilyen vagy olyan.

 

Ne keressük a gyerek igazolását arról, hogy nem dönthettünk másként, még akkor sem, ha ezt érezzük, ezt gondoljuk.

 

Ne várjuk a gyerekeinktől, és ne kényszerítsük a gyerekeinket arra, hogy állást foglaljanak abban, kinek van igaza.

 

A továbbiakban szó lesz az új pár és a gyerekeink kapcsolatáról, és az új párunk gyerekeivel való kapcsolatról, és amiben még mindig együtt kell majd működni, milyen új „szülői” jogok és kötelességek keletkeznek.