Zombis thriller napsárga borítóval, melyen egy kislány sziluettje látható. Nem szokványos, de legyen. És mint kiderült, a borító ízléses minimalizmusa és a zsánertől tök idegen színvilága jól passzol ahhoz, amilyen maga a regény.
„A fő konfliktus, a nagy krízis, amitől a világuk összeomlott sem újszerű, de okosan és diszkréten kezelt. Nincs benne a disztópiákra jellemző töri óra, amikor valami tanóra, propagandafilm, beavatási szertartás vagy egyéb keretei között a szereplők és az olvasó is megtudná, mi történt a világgal, amitől oda jutott, ahol a regény éppen tart. Itt elég hézagosak az infót, csak a legalapvetőbb információkat kapjuk meg róla. Úgy általában elmondható, hogy minden elég minimálra van véve, és én ezt rizikós megoldásnak tartom. Annak ellenére, hogy valóban egy értelmes regény, ami bizonyos részeivel képes megragadni a figyelmet és ráültetni a hullámra, a „kevés” szó az, ami a könyv becsukása alatt megmaradt bennem. A szerzőnek volt egy mondanivalója, és minden arra fűzött fel. Felfoghatjuk úgy is, hogy megkímél a sallangtól, a fölösleges időhúzástól és egyebektől, de közben meg ott van az is, hogy talán kicsit túl egyszerű maradt az egész.
Ami viszont véleményem szerint egy csillagos ötös pontja a történetnek, az a befejezés. Nem azért, mert valami hatalmas fordulattal kicselezett volna a könyv, hanem mert nem gondoltam, hogy a regény világán egy ilyen előremutatás lehetséges. Ügyes, kellemes lezárása van, jól kidomborítja mindazt, amiről ez a történet valójában szólt. Bár az én kiadásom borítóját beterítő dicshimnuszt egy pöppet túlzásnak érzem, M. R. Carey egy érzékenyen tálalt, kissé beborulós, de friss regényt írt. Most már csak az a kérdés, mennyire lesz vevő a közönség erre a könyvre, és hogy esetleg a mostanában debütáló film meg tudja-e törni a disztópia lejtmenetét. A potenciál benne van.”
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
Az aztékok emberáldozatra épülő vallását a hódító spanyolok és a katolikus egyház a Sátán legintézményesültebb kultuszának tartotta.
Kemény nem ontja a könyveket, ami különösen rokonszenves a mai világban.
Gerzsenyi Gabriella az EP Mezőgazdasági Bizottságának ülésén többek között a gazdák talajművelési szokásait is kritizálta.
A pápai állam dolgozói sokáig kiváltságos helyzetben voltak, de ott is megszorításokat vezettek be.
Azt mondják, hajótöröttként túlélni a lakatlan szigeten szinte már lehetetlen, de minimum embert próbáló feladat. Mi azonban szeretünk veszélyesen élni, ezért kipróbáltuk.
