Én azt mondom, hogy aki lop, azt ne kíméljük

„Érezte már valaha az önre jellemző politikai humor olyan hatását, hogy emiatt hívták vagy épp nem hívták valahova?

Hívtak már politikai rendezvényekre, mindkét oldalról, mert én mindig a hatalmon lévőkkel vagyok kíméletlenebb. Emiatt hívtak ellenzéki pártok, hogy mondjam el nekik a véleményem humorba csomagolva, de mondtam, hogy jöjjenek el a fellépésemre, lehet jegyet venni, ott úgyis elmondom a véleményemet mindenről. Szóval nem megyek ilyenekre. Olyan is volt, hogy elhívtak egy állami céghez, és az utolsó pillanatban mondták, hogy politikáról ne beszéljek, és ha lehet, kerüljem a vulgaritást. Kérdeztem, hogy akkor miért engem hívtak. Aztán ajánlottam magam helyett mást, de végül békén hagytak, elmondhattam, amit akartam, happy end.

És a közönségből nem jönnek extrém reakciók politikai témákra?

Nem igazán, nagyjából már tudják, mire számíthatnak. Inkább az ismerőseim között akadnak olyanok, akikről tudom, hogy nem ilyen kritikus a gondolkodásmódjuk, vagy ha az is, akkor elnyomják magukban, és inkább megmagyarázzák kognitív disszonanciával, hogy »hát igen, a fiúk is lopnak, de még mindig jobb, mintha azok lopnának, mert ezek annyit azért nem lopnak«. Van ez a méricskélés, de én azt mondom, hogy aki lop, azt ne kíméljük. Otthon még artikulálatlanul anyázok a tévé előtt, de mire színpadra érek, ennek vicces formát kell adnom. Tudom, hogy például a Fábrynak nem a közéleti rész a kedvence a műsoromban, de vannak olyanok is, akiknek a szentlászlói kocsmai történetek nem jönnek be, mert mondjuk nincs élményük hozzá. De ez engem nem befolyásol.

Köztudottan nagy ellenzője a nemzetközileg egyre nagyobb hangsúlyt kapó politikai korrektségnek. Hol a határ?

Nincs határ. Minden izmus, minden ideológia eltorzul, mert a szépen elgondolt elméleteket aztán emberek kezdik átültetni a gyakorlatba. Jeles Andrásnak van a Főúr, füzetek! című naplószilánk-szerű könyve, abban van, hogy a kommunisták is csak egy dolgot hagytak ki, hogy az egészet emberek fogják megvalósítani. Ez egyébként főleg Amerikában lényeges kérdés, itthon nem nagyon beszélhetünk politikai korrektségről, amikor szabadon áramlik a rasszizmus, a homofóbia, az idegengyűlölet és a hímsovinizmus, ráadásul központilag. De tény, hogy ez az angolszász stand uposoknak remek alapanyagot szolgáltat, náluk tényleg van egy ilyen átlendülés a hipokrita, álszenteskedő píszíbe. Itthon is sokan azt gondolják, amit én mondok, csak nem vállalják nyilvánosan. »Ne kockáztassunk!«, ugye.”