Valóság és mágia határán

„Amikor A nagy illúzión dolgoztál, már tudtad, hogy ez a könyved egy nagy kiadóhoz kerül? Az ilyesmi egyébként változtat valamin? Máshogy írsz, ha tudod, hogy nagyobb a tét?

Nem írok másként. Mindig azt írom, amit a legfontosabbnak érzek, és igyekszem, hogy a legjobban sikerüljön. A legrosszabb a hezitálás, mikor kész vagyok egy könyvvel. Akkor mindig jön a tipródás, hogy… lesz-e még bennem újabb történet… mi legyen az… meg tudom-e csinálni úgy, ahogy szeretném, és az olvasó is azt értse, érezze, amit én? Ez egy veszélyes állapot. Ha ekkor betolakodnak olyan aljas dolgok, mint például, hogy mit szeret a közönség, minek van divatja, akkor azokat el kell kergetni. Mert ha nincs belső indíttatás, akkor abból jó eséllyel készül irodalmi hulladék.

A történeteidről elmondhatjuk, hogy sohasem szokványosak. A munkamódszered ehhez képest milyen? Készítesz szinopszist, jegyzeteket? Tudsz egyáltalán lineárisan haladni az írással, vagy ennél rapszodikusabb alkotó vagy?

Minden regényhez igyekszem más vázlatírási metódust kitalálni. Novelláknál semmit sem dolgozok ki előre, de regénynél ez nem hiszem, hogy működik. Ráadásul én a szerkezet megszállottja vagyok, igyekszem kerülni a linearitást. Szeretem, ha több szereplőm van, ha időben, térben ugrálhatunk fejből fejbe. Ehhez pedig tervezni kell. Ez elég rettenetesen szokott kinézni. Nagyjából így: sárga papírfecnik oszlopokba rendezve, különböző sorrendben felragasztgatva egy táblára vagy a szekrényajtó belsejére. Az egész táblázatba gépelve, kitörölve, újraírva. Jól hangzó beszédrészletek, magvasnak hitt gondolatok papírzsebkendőkön, telefonba pötyögve, vagy magamnak feladott emailekben. Spirálfüzetek teleírva, majd átgépelve, kinyomtatva, piros tollal átfirkálva, belejavítva, végül, mikor már nem hiszem, hogy jobbá tudom tenni, szerkesztőnek átadva.

Sokféle prózai műfajra jellemző, hogy írás előtt nem árt némi kutatómunkát végezni, felkészülni az adott témából. Egy ilyen szürreális történetre, mint amilyen az új regényed is, hogyan lehet felkészülni?

Szeretek fejből írni. Akkor érzem magam elememben, ha sok mindent kitalálhatok én magam. A fantázia viszont akkor hat valóságosnak, ha az ember megfelelő mennyiségű realitást kever hozzá. A most elkészült kéziratomba, aminek a munkacíme Az utolsó emberig, több anyagot kerestem és olvastam, mint korábban valaha. Muszáj volt, mert különböző korokban játszódik a történet. Az olvasottakat hozzáidomítani a történethez, vagy fordítva, elég macerás meló. De úgy érzem, most jól sikerült, és sokat tanultam közben.”