Ha megengedik (és tudom, hogy megengedik), csak a végére koncentrálnék. Erre „az egész 20. századi Magyarország összes jobboldali hagyományára”.
„S ha elég jól koncentrálunk, ha sikerül valóban összpontosítanunk, ha lemegyünk alfába, akkor valahol a lebegő ürességben rálelünk egy hosszú-hosszú összetett mondatra, amelyben ott kötelez bennünket figyelemre Németh László, a Kisebbségben minden gyilkosnak hazudott igazsága, ott van a Minőség forradalma, s a drámák, a regények és egy mondat is, miszerint a »rossz házasságban – s melyik nem az? – az a szörnyű, hogy ami az egyiknek szokás, az a másiknak kikerülhetetlen vértanúság«; ott feszül a mondatban Illyés Gyula is, és a Haza a magasban, s egy felejthetetlen mondat a zsarnokságról, és ott van Féja is, Erdélyi is, no és persze Veres Péter, ott a Kelet Népe, ott van Ady esszéje a Korroboriról, a mi örök táncunkról, ott van Hamvas Béla minden kiröhögött, falkában felfalt igazsága, ott vannak a falukutatók, a népiek, akiket a »nyugatosok« oly’ sokszor akartak ki- és megtagadni, ott van szegény Csoóri, aki mindjárt a rendszerváltozás hajnalán egyszer le merte írni az igazságot, vagy legalábbis egy szeletét, ott van Csurka, az ő Döglött aknái, s a nagy előd, Szabó Dezső, ott az Elsodort falu, ott van Kosztolányi és Szabó Lőrinc, de még Petőfi is arrafelé kószál, ha kicsit messzebb merészkedünk az időben például antiszemitizmust keresgélve, és ott van Móricz, és naplójának megdöbbentő őszintesége a patkánylázadás zsidóiról, ott vannak a jobbról indultak és balra érkezők, ott a népi balosok, akik ugyanazt az ellentétet reszelgették a PÁRTON belüli »urbánusokkal«, mint amit annak előtte Németh László reszelgetett »különítményesnek« titulálva Ignotusszal és Hatvanyval – szóval ott van a mi összetett mondatunkban minden és mindenki, amit el kellene felejtenünk, hogy Kálmán László figyelmére méltók lehessünk.”