
Butulópénz
A „jobban teljesítés” az oktatásügyben az általános felvirágzás hatodik esztendejében sem akar elérkezni.
„Ahhoz képest, hogy az ilyesfajta tételekre milyen könnyű kézzel szórja a pénzt az Orbán-kormány, általánosságban az oktatással végtelenül szűkmarkú: egy friss OECD-tanulmány szerint az összes tagállam közül (Törökországot, Mexikót, Chilét is beleértve) messze a magyar állam költ a legkevesebbet arra, hogy a diákok használható tudáshoz jussanak. És nem is a 2008-ban kezdődött gazdasági válság, hanem a 2010-es kormányváltás idején fordultak igazán rosszra a dolgok.
A »jobban teljesítés« az oktatásügyben az általános felvirágzás hatodik esztendejében sem akar elérkezni. Ami főleg azért baj, mert elképzelhető ugyan, hogy akad valahol a világban olyan tartós és sikeres országfelzárkóztatási projekt, amely nem az oktatás modernizálásával indult, de ezt ugyanúgy titkolják, ahogy a magyar köznevelés rekordáron készült internetes pénznyelőjének létezését.”
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon







