Ásó, kapa, patriarchátus

„A melegházasság olyan téma napjainkban, mely remek lehetőséget kínál, hogy a liberális oldal képviselői bizonygathassák magukról, mennyire jó és toleráns emberek, a konzervatív oldal hívei pedig megvívhassák képzelt keresztes háborújukat a hanyatló Nyugatból áradó devianciával. Szilvay Gergely pozíciója az utóbbihoz közelít, és bár jó érveket hoz fel a másik oldallal szemben, összességében mégiscsak látványosan elkerüli a házasság intézményével kapcsolatos igazán lényegi kérdések felvetését vagy azon tények tárgyalását, melyek saját világképét kissé árnyalhatnák.

Szilvay erénye ugyanakkor, hogy a melegházasságról egy könnyen érthető, szertágazó és jól strukturált könyvet ad az olvasó kezébe. Célja nem a toleranciaverseny megnyerése vagy annak megkérdőjelezése. Feltett szándéka, hogy eljusson oda, hogy megértse és megértesse a házasság intézményéről szóló vita filozófiai jelentőségét. A cél elérése sok szempontból sikerül is, ha pedig hiszünk az érvelő vita önértékében, el kell ismernünk, nagyon tisztességesen áll a szerző választott témájához, annak ellenére is, hogy számos esetben kifejezetten hibásan mutatja be a könyv a szexualitáshoz és a nemekhez kapcsolódó vitát, vitákat, sok helyen önkényesen egyszerűsít, ami óhatatlanul rombolja a cím alapján elvárható kritikai jelleget, nagyban csökkenti az ígért fény erejét.

Jelen írásomban a kötet számos fejezetére nem reflektálok, aminek egyszerű okai vannak, vagy azért teszek így, mert egyetértettem azok tartalmával (az amerikai legfelsőbb bírósági döntés antidemokratikusságáról szóló rész például nagyon fontos), vagy azért, mert egyszerűen nem képezi véleményem szerint lényegi részét Szilvay érvelésének, például a fajközi házasság kérdése. Ennek megfelelően három olyan rész van, melyek mindenképp komolyabb elemzést igényelnek.

Az első jelentős probléma, hogy a második, »genderelméletről« szóló fejezet pontatlan, önellentmondó és nagyon egyoldalú. Önmagában persze dicsérendő, hogy a homoszexuálisok házasságáról szóló művét a nemek társadalmi szerepeiről, a férfiak és a nők viszonyáról szóló bevezetéssel indítja. Valóban fontos, hogy tudatában legyen annak az olvasó, hogy a gazdasági javak és az emberi faj egyedeinek reprodukciója összefügg, hogy ezeket a folyamatokat közösen, többek között a nemek közötti munkamegosztás kialakításával kontrollálják civilizációnkban, melynek a házasság intézménye az egyik igen fontos eszköze. (Feltételezhető, hogy amennyiben a mű szerzője a »liberális progresszió« szószólója lett volna, akkor föl sem merül, hogy a melegházasság a reprodukció társadalmi kontrolljának, éppen ezért pedig a házasság intézményének és a szexuális erkölcsök változásának az egy következménye. Az a könyv nagy valószínűséggel úgy épült volna föl, mintha a folyamatos jogkiterjesztés monotonon és egyenesen növekvő függvényének egymásra épülő állomásai vezetnének ide, mintha a stonewalli meleg tüntetések jelentették volna a kezdetet, nem pedig a nőmozgalom sikerei és az azokat megalapozó technológiai változások.)

Azonban Szilvay is komoly hibát vét a tárgyalt fejezetben azáltal, hogy a házasság intézményéről és a szexualitást szabályozó erkölcsi normákról úgy beszél, hogy meglehetősen ügyetlenül próbálja kikerüli annak érdemi tárgyalását, hogy ezek bizony egyértelműen azon alapultak, hogy a nők alárendelt szerepet töltsenek be egy férfiak által uralt világban. Az ugyanis ténykérdés, hogy a házasság intézményének korai fejlődési szakaszában (vajon hol is tartunk ma egész pontosan?) a nőknek egyszerűen nem volt tulajdonjoguk, hiszen maguk is a férfi tulajdonát képezték, hogy a szexualitást szabályozó erkölcsök lényege az volt, hogy biztosítsa a örökös előállítását, a nőnek pedig mind a szexuális örömöt, mind a szexualitást, mint kötelességen kívüli szeretetnyelvet megtiltotta.”