Posztolimpiás depresszió

„Nehéz elengedni még ilyenkor. Szép lassan jön le a lakosság róla. Posztolimpiális depresszió. Ernyedt, ványadt bámulás: U.S. Open első selejtezők, Vuelta, német kupa első forduló (ismétlés), skót premier league. Hol vannak már a nagy adrenalinfröccsök? Hol egy női négyszáz vegyes? Kajak páros? Egy párbajtőr? (...)

De foglalkozzunk inkább a pozitívumokkal, konkrétan azzal, ami a legnagyobb öröm: hogy sorra megdöglöttek a szomszédok tehenei! Az aranytojást tojó tyúkjaik! Hogy Hosszú Katinka nemcsak idősebb Szlovákiánál, de egyedül több aranyat is nyert. És a románok? Nem áll a dákó? Hol van itt a kontinuitás? Az osztrákoknak egy kurva bronz jutott? Mert csak a Conchita Wurstra van eszük. Vagy a csehek? Még Cseh Lacival sem jöttek volna be a top 30-ba, pedig most neki sem jött össze.

És csak most jön majd még a java! A budapesti olimpia, ahol igazán megmutathatjuk majd a világnak, kik a legkeményebb tökű gyerekek. A magyar nők pedig a legszebbek a világon.”