Az iszlám nyitottsága és zártsága

„A kérdés persze az, hogy ez a bida itt Európában az újítás vagy az eretnekség jelentéstartalommal telik majd meg egy ide érkező muzulmán fejében? Vajon képes lehet az iszlám együtt élni a demokráciákkal, amelyben mi élünk? Nyitottá válik vagy még zártabb lesz, amikor egy olyan társadalomba érkezik, melyet nem ő teremtett meg saját magának, hanem – akár a kereszténység a maga kezdetén – kényszerűen át kell azt vennie? Másként fogalmazva, az iszlám csak a maga által kialakított környezetben hajlandó élni, vagy meg tudja találni a helyét olyan közegben is, amit nem ő hozott létre?

Bevallom, az utóbbival kapcsolatban meglehetősen szkeptikus vagyok. Az iszlám nem csupán egy vallás, hanem totális életforma. Aki mélyen elkötelezett a muzulmán hitében, az elkötelezettje egy teokratikus berendezkedésű társadalomformának is – a kettő együtt jár, és össze van kapcsolódva a muzulmánok fejében. Egy muszlim hívő nem önmagában létezik, hanem csak része a nagy közösségnek, saját társadalmának, aminek minden részét áthatja a vallás. Ha feladja a hitét (például  mert áttér a kereszténységre vagy szekularizálódik az európai környezetben), az nemcsak személyes döntés a saját sorsáról, hanem egyfajta társadalmi öngyilkosság is számára. Bizonyos értelemben megszűnik körülötte a világ, szerintem sokkal erőteljesebben, mint amikor egy keresztény szakad el a hitétől. Erre valószínűleg az Európába érkező muzulmán menekültek tömegei nem lesznek hajlandók. Inkább megmaradnak szellemi gettóikban, avagy a hírhedt »no-go« zónákban, hogy így őrizzék meg integritásukat. A kérdés inkább talán az, hogy ha az iszlám képes nyitottá is válni (és a történelmi tapasztalatokból tudjuk, hogy ez igaz), meg lehet-e úgy közelíteni ezeket az embereket, hogy ne érezzék azt, hogy »elveszik tőlük az iszlámot« (mert ez okozza az előbb már említett hirtelen bezárkózás reflexét), de mégis csepegtetni beléjük valamit a mi kultúránkból?

Őszintén szólva, keresztényként ez igencsak reménytelennek tűnik az én szememben. A kereszténység érthető módon nem akar konkurens vallást Európában, amikor még önmaga újraépítésén se nagyon tud dolgozni és a szekularizmussal küszködik. Ráadásul a keresztény küldetéstudat nehezen birkózik meg azzal, hogy »benne hagyja« a muzulmán embert saját hitében, hiszen azt a hitet tévesnek tartja, amiből Jézusnak mintegy ki kell szabadítania az iszlám követőjét. A kereszténység meggyőzni akar arról, hogy Jézus az egyedüli út – ez pedig sokkal inkább a hirtelen bezárás irányába mutat a muszlimok oldaláról nézve. Mit lehet akkor tenni? Egyszerűen zárjuk ki őket Európából és hagyjuk őket sorsukra? Vagy fogadjuk be őket valószínűsítve, hogy nem lesznek képesek integrálódni? Nekem úgy tűnik, kutyaszorítóban vagyunk.”