Olimpiai játékai

„A miniszterelnök kiszámolta, hogy a világ népességének 0,2 százalékát kitevő »összmagyarság« nyolcszor verte meg Rióban a világot. Az érmek megszerzéséből – többes szám első személyt használva – ő is kivette a részét. Nyolcszor »bizonyultunk« a Földön élő hétmilliárd emberből a legjobbnak – mondta, és csak most sajnálhatjuk igazán, hogy nem szállt be ő maga ötödiknek a férfi kajak négyesbe, úgy talán kilencedszer is legyűrhettük volna a világot.

Az Egyesült Államok ezek szerint 46-szor, az EU-ból kiugró Nagy-Britannia 27-szer, Kína pedig 26-szor trancsírozta szét a többieket, benne a magyarokkal, akik vesztesként ugyanúgy a megleckéztetett világ részei, mint Szász Emese vagy Szilágyi Áron ellenfelei. Orbán nem tud leállni ezzel a háborús szemlélettel. Képtelen játékként felfogni azt, ami még nevében is ezt hangsúlyozza: olimpiai játékok. Nem sportolók nemes küzdelmének látta azt, ami miatt mindenki Rióba utazott, inkább háborúnak, melynek végén a győztes mindenképpen lealázza ellenfelét. (...)

Miért nem lehet csak arról beszélni, mérhetetlenül boldognak érezte magát, amikor a kajak négyes győzött? Miért kell mindig mindent elferdíteni? A magyar olimpiai csapat csudálatosan szerepelt, voltak elkeserítő kudarcok és váratlan diadalok, de hát ez így ment Helsinkiben (1952), ahol 16, és Pekingben (2008), ahol három aranyérmet nyertünk. Peking után sem dőlt össze a világ, ment tovább az élet. Miért kell a világot legyőzni, ha a világ egyáltalán nem akar harcba szállni velünk? Miért és miért?”