Reményvesztett emberek tömege várta kiéhezve az újabb 15 perc boldogságot, amit egy sportolói teljesítmény adhat az elkeseredett és kilátástalan életükben. Ha pedig nem kapják meg ezt az utolsó utáni falat jóérzést, akkor kitör belőlük minden düh és indulat.
„Itt kezdődött valami szégyenletes: jött a cselgáncsozók, birkózók, ökölvívók meccsei után a siránkozás, kicsit el lehetett temetni Cseh Lacit is a 200 pillangó döntője után, a vízilabda bukását is remekül meg lehetett ideologizálni, sőt Gyurta Dani és Risztov Éva sem váltotta be az hozzáfűzött reményeket. Merthogy reményvesztett emberek tömege várta kiéhezve az újabb 15 perc boldogságot, amit egy sportolói teljesítmény adhat az elkeseredett és kilátástalan életükben. Ha pedig nem kapják meg ezt az utolsó utáni falat jóérzést, akkor kitör belőlük minden düh és indulat. A tehetetlen fajtából, amit jól ki lehet vetíteni az éppen aktuális, amúgy is csalódott sportolóra. Nem az empátia, az együttérzés, hanem a gyűlölet robban rá a billentyűzetre, és hagy örökre nyomot a digitális térben. (…)
Mindenki tudta, hogy ennek az olimpiának is lesznek nagy bajnokai, és olyan résztvevői is, akiknek nem sikerül az, amiért odautaztak. Akinek aznap nem megy az úszás, rosszul fújnak a bírók, elpártol mellőlük a szerencse, szembe fúj a szél, aki vacakul aludt előző este… vagy rosszul reagál arra a felfoghatatlan és összehasonlíthatatlan miliőre, amit az öt karika jelent. Tudtuk, hogy lesz olyan a 160 főből, akinek minden összejön, a csillagok is úgy állnak, ahogy neki kedvez, és lesz olyan, akinek egyszerűen semmi nem sikerül.
A győzteseket remekül tudjuk kezelni. Ünnepeljük őket a reptéren, a köztereken, a villamossínen (ja, nem, ott csak a focistákat), a Facebook-oldalunkon és a szívünkben is. De mi a helyzet azokkal, akik csalódottan és elkeseredetten térnek haza? Miért jobb újra és újra szembesíteni őket a kudarccal?
Nem tartom szerencsés helyzetnek a verseny utáni interjúkat sem. Ezek talán fontosak a nézőnek, de a sportolók sebeit inkább mélyítik. Az elcsigázott, saját magunkban csalódott sportolók úgy magyarázkodnak a közvéleménynek, mintha muszáj lenne nekik. Racionális kérdésekre próbálnak meg egy teljesen irracionális testi és mentális állapotban válaszolni, pedig ezeket a párbeszédeket csak saját magukkal kell lefolytatniuk. Esetleg az edzőjükkel és a sportpszichológussal. Mi történt, mi volt a hiba, mit kellett volna másképp csinálni? Nekem aztán egyetlen sportoló sem tartozik magyarázattal és bocsánatkéréssel. Nincs olyan olimpiai eredmény, amelyért elnézést kéne kérni.”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A sztárúszó nem beszélt mellé, elmondta a véleményét Magyarországról.
Milyen közép- és hosszú távú stratégiája van a Magyar Úszó Szövetségnek? Erről és a december 10-én kezdődő világbajnokságról is beszélgettünk Wladár Sándorral, a szervezet elnökével.
Hazánk igyekszik megtartani nagyhatalmi szerepét, a sportirányítás kidolgozta az új koncepcióját.
A szolgálatok közlése szerint a nehéz időszakokban még többen csatlakoznak soraikba. Erre volt példa a vörösiszap-katasztrófa, az ukrajnai háború kitörését követő menekülthullám vagy idén ősszel a dunai árvíz.
„Magyarországnak víziója és stratégiája van, Európának nincsen” – mutattak rá.
Ez a magyar elnökség legnagyobb eredménye.
Ma tartják a magyar–török kulturális évad zárógáláját Ankarában, ahol Orbán Viktor és Sulyok Tamás közösen képviseli Magyarországot.
