A győzelem a fontos

„Talán éppen a tetszetős, ám inkább utópisztikus, mint valós közhelyek elvesztése miatt nem jönnek át az üzlet hatalmáról, a doppingról, a csalásról szóló kakofónián azok a hangok, amelyek arról adnak hírt, hogy a sportvilág, és egyáltalán a világ legnagyobb érdeklődését kiváltó eseményének lehetünk tanúi mától két héten keresztül. Érthető, mert első látásra tényleg szörnyű, hogy a pénz ennyire rátelepedett az olimpiára is. A televíziós jogokat birtokló amerikai NBC még az úszódöntők időpontját is megszabhatta, de a pénz a motorja a doppingnak is, hiszen egzisztenciák múlhatnak századmásodperceken, és sokan vélik úgy, hogy megéri a kockázatot – a lebukásét és az egészségkárosodásét is – a siker, a hírnév, a csúcs és a velük járó anyagi biztonság még az unokáiknak is. Egy magyar olimpiai bajnok honfitársaink átlagosan tizennégy évi fizetését zsebelheti be egy aranyéremmel, és akkor ott van még a busás életjáradék s a népszerűséggel járó mellékes lehetőségek kihasználása.

Ám amikor erről beszélünk, mi is csalunk, és magunkat csapjuk be. Álszentség szörnyülködni, közben pedig elvárni az emberi teljesítőképesség határait meghaladó csodálatos teljesítményeket. Mi világcsúcsokra szomjazunk, holott létezik áthághatatlan határ, hiszen olyan sohasem lesz, hogy egy ember mondjuk két másodperc alatt fut száz métert, vagy tíz méter magasan ugorja át a lécet, és ha nosztalgiánk támadna az amatörizmus iránt, lássuk be, az olimpia a munka után végzett edzésekkel elért eredményekkel a kutyát sem érdekelné már. A dopping persze más, az az esély egyenlőségéről szól elsősorban: a gazdag, a szerekbe sok pénzt beleölő országok behozhatatlanul elhúznának, az ellene zajló harc a nemes eszmék utolsó, ám jelentős hírmondója.”