A Gülen-kód

2016. augusztus 08. 07:13

A titkos társaságok hosszú történetéből arra következtetek, az ilyen szervezetek addig létezhettek, amíg csak a háttérből akartak irányítani.

2016. augusztus 08. 07:13
Miklós Gábor
Népszabadság

A titkos szervezetek hitvallásuk szerint a közjó érdekében lépnek fel – még a fehér csuklyás gyilkosok is ezt állítják. De nem tudok olyan esetről, amikor egy titkos társaság hatalomra jutott volna. Lehettek tagjaik a csúcson, de maga a szervezet nem uralta soha a társadalmat, aminek oly sok jót szánt.

Lehet, hogy Fethullah Gülen összeesküvése azért nem működött, mert a hatalom direkt átvételére tört? Nem elégedtek meg a mozgalom jámbor céljainak a hirdetésével, hanem államosítani akarták álmaikat? Kidolgoztak egy működő, rejtett szervezetet, és ezt nagyban is működtetni akarták? Türelmetlenek voltak? Szorította őket az idő, mert a konkurens társaság nyilvánosan működve eredményesebb volt? A hadsereg nem állt melléjük, mert korábban épp ők tették lehetetlenné a katonák életét hazug koncepciós perekkel. Csak a jó érdeké­ben, hogy ne csinálhassanak több puccsot. Nem is csináltak. Erdogan és hívei eközben sikeresen kiálltak a tömegek elé is. A tévé az övék, amelyet a titokban működők kihagytak a számításból. A nép pedig inkább választotta a nagyhangú, neki hízelgő hazug politikusokat, mint a titokban szervezkedő, lopakodó jámbor elitet.

Persze ez is csak egy elmélet. Egy kudarcos összeesküvés elmélete.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2016. augusztus 08. 15:48
"Beépülni és belülről átalakítani" Ugye.
Békanász a hasadon
2016. augusztus 08. 15:41
"A nép pedig inkább választotta a nagyhangú, neki hízelgő hazug politikusokat, mint a titokban szervezkedő, lopakodó jámbor elitet. " Már megint a kurva néppel van baj. Itt is a tizmillió fasiszta miatt nem szárnyalhat tovább az ÁV Hálózat, pedig aztán igazán lopakodó, ámbár jámbornak és főleg elitnek nem nevezhető.
Mich
2016. augusztus 08. 11:46
"az ilyen szervezetek addig létezhettek, amíg csak a háttérből akartak irányítani" ...ez érvényes az MSZMP- és SZDSZ-maradékra...
matykox
2016. augusztus 08. 08:29
Ez az iromány még egy diverziós céllal megkonstruált színjátéknak is gyenge. Olyan igazi fekete-fehér népszabászat. "Social engineering".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!