Kormánybulvár és nihilisták

„Ezek a nácik, Walter? Nem, Donny, ezek csak nihilisták, nincs mitől tartani. A Coen testvérek zseniális 1998-as filmjében, A nagy Lebowskiban halljuk ezt a feledhetetlen dialógust: mindezt akkor, mikor a »nihilisták« csupán egy felgyújtott kocsi előtt állva, további erőszakkal fenyegetve követelik a pénzüket hőseinktől. Nem tudom, Tamás Gáspár Miklós filozófus ismeri-e a szatírát, mindenesetre nemrég ő is úgy döntött, hogy kiosztja a szerepeket: egy nemrégi írásában közölte, a 888-asok nem rasszisták és nem is antiszemiták, csupán »cinikusok és nihilisták«, akik »nem hisznek semmiben és senkiben«, ezt pedig egy eltúlzott, komolyanvehetetlen szatíra eszköztárát felhasználva fejezik ki. De valóban nihilistákkal állunk szemben? S úgy kell-e ezt vennünk, hogy a szerzők emiatt kvázi felmentést érdemelnek, mert hiszen minden, aminek nyomán kérdéseink lehetnének, vagy kritikával illetnénk őket, arra azt mondhatják, hogy az csak egyfajta viccként értelmezendő?

TGM amúgy roppant szórakoztató írásain nem mindig könnyű kiigazodnunk: ismert, júliusban hosszú interjút adott a 888-nak, ezzel kiváltva egyes hívei ellenérzését. A filozófus érthető módon visszautasította a kritikákat: közölte, sokféle helyen nyilatkozik meg, »oda viszem azt a küzdelmet, amelyet folytatok (…), ahová elvihetem«. Ami tényleg rendben van, csakhogy TGM nem sokkal később már azt kérte számon Szél Bernadetten és az LMP-n, mit kerestek egyedüli ellenzékiként Tusványoson, »a magyar sovinizmus ünnepén«. Egyrészt tehát az LMP ezek szerint már nem viheti oda a küzdelmét, ahová tudja, másrészt a tusnádfürdői szabadegyetem is megkapja a maga ideológiai bélyegét. »A 888.hu munkatársai a „reakció” ügyét (ügyeit) szolgálják« – már itt megdől viszont, hogy nihilisták lennének (ha már ügyeik vannak), de mindez azért is érdekes, mert Tamás Gáspár Miklós a Népszabadságban megjelent cikkében Schmidt Máriával kapcsolatban már jóval keményebben fogalmaz. A történészt »a konzervatívnak ócsárolt korszellem egyik magyarországi megtestesítőjének« tartja, egyenesen a »kormánypárti jobboldal/szélsőjobboldal egyik reprezentánsának« nevezve a Terror Háza főigazgatóját. (Míg szerinte a 888 »nem szélsőjobboldali, csak gyalázatosan goromba«.) Mindezzel korántsem állítjuk, hogy Schmidt Máriát ne lehetne kritizálni, például a hatalmas összegeket igénylő, de a konszenzusteremtésben kevésbé jeleskedő, félbemaradt Sorsok Háza projektet, vagy a politikai korrektségről szóló, némileg önismétlő írásait illetően. De amit tesz, amit képvisel, abban kétségkívül következetes, s nem értjük, miért szélsőjobboldali, s miért is ne lenne konzervatívnak nevezhető? TGM mégis, vele kapcsolatban is előveszi a nihilizmusvádat: »mindenre nemet mond vakon, amivel (…) a szemben állókat gyanúsítja.« (Miközben maga is kitér Schmidt Mária Kertész Imre iránti tiszteletére, szeretetére.)

A nihilizmusvád nem új keletű: maga G. Fodor Gábor használta 2013-ban a kifejezést a 444-re. »Egy dolgot akar csak: provokálni« – írta akkor a provokátorlétet napjainkban csúcsra járató GFG a portálról, s hogy »ki lehet gyógyulni a nihilizmus betegségéből«. Ekkor még úgy tudtuk, a 444-esek semmiben sem hisznek, az ellenportálon viszont az indulás után rögtön megkapták a »bevándorlás- és melegházasság-párti« eposzi jelzőket. G. Fodor az induláskor kifejtette, ő állítani akar valamit, ebben más lesz, mint Uj Péter portálja. De mit állít a 888? Valóban nihilisták? Dosztojevszkij egyik hőse állítja: »a nihilisták elvégre is tanult, sőt néha tudós emberek.« Hát… a 888-at olvasva nem ez az első, ami róluk eszünkbe jut. A legegyszerűbb összefüggéseket sem értik, prekoncepcióikhoz igazítanák a valóságot: Jan Böhmermann willkommenskultur-szatírája náluk migránspártiság lesz (mert egyszerűen nem értik az iróniát), a mandineres Stumpf András pedig baloldali, csak mert a kvótanépszavazás kiírásával nem ért egyet. Ez nem üresség, céltalan világmegvetés: ők szolgálnak, aki pedig nem így tesz, azt éppúgy gyalázzák, mint azt, aki szerintük mást szolgál. A 888 előbb ribancozik, majd az RTL-t vádolja ezzel, névtelenül hősködik, s közben a neves szerzőkről teszi fel a kérdést, kik is valójában.

A kormánybulvár ezen leágazásának a konzervativizmushoz nagyjából annyi köze van, mint a Ripostnak a jó ízléshez. Nehéz viszont nem komolyan venni a gyalázkodást, mikor épp bokorban készült fotókkal próbálnak karaktergyilkolni, névtelen cikkekkel a sárba rántani embereket. A szkepszis tudós művelőit ezért sem kellene megalázni azzal, hogy a revolver-újságírás ifjú vagy kevésbé ifjú titánjait nevezzük nihilistának. Akik a legdurvább cikkekhez épp azért nem adják a nevüket, mert jövőjük, megítélésük számukra sem teljesen érdektelen.”