Lehetett volna valaki

„De tegnap az én nevemben is a Magyarországot kormányzók kitüntették Bayer Zsoltot, a Fidesz egyik első alapítóját az írásaiért. Mégpedig a gyűlöletet hirdető, erőszakra biztató, más kultúrájú, más vallású, más gondolkodású emberek lenézésére, megverésére, megsemmisítésére felhívó írásaiért. Csakis ezekért, mert már csak ilyeneket ír.

Valamikor voltak más írásai is. Több mint húsz éve a Népszabadság Bécsi úti székházában a negyedik emeleten ült Bächer Ivánnal (!) egy szobában. Nagyon is megértették egymást: Bayer az akkor még egészen más térfélen játszó Fideszt azért hagyta ott, mert liberális lelkének nem tetszett, hogy egyre több a »fegyver« a Lendvay utcai pártközpontban. Igen, voltak kollégák, akik »már akkor tudták, ki ő«, de én szerettem, ahogyan gondolkodik: »Nem egy Uj Péter, de nagyon is kell friss hangja az újságban«, gondoltam. (...)

A kitüntetés átadásakor a magyarság öntudatára ébredéséről zagyvált a szónok. Mintha most valamiért különösen fontos pillanat volna, hogy átérezzük ennek a jelentőségét. Mintha nem akkor mutatta volna meg ez a nemzet, hogy mit gondol magáról, amikor végre euró­paivá vált, azt hittük, végleg. Már megint kormányzati emberek akarják megmondani, mi a magyar, ki a magyar, mit kell gondolni ahhoz, hogy ők magyarnak ítéljenek bennünket. És szerintük éppen erre a most kitüntetett emberre van szükségünk ahhoz, hogy ráérezzünk, mit jelent nekünk ez a lángoktól ölelt kis ország.

Nem. Írhat akármit, káromkodhat, kiabálhat, gyűlölködhet, átkozódhat, én nem gyűlölöm, csak sajnálni tudom azt az egykori szőke srácot, akiből lehetett volna valaki.”