Ki fizeti a révészt?

„A kvótákkal az integráció kiadásait és eddig tapasztalt nehézségeit varázsütésre szétterítenék az unió több mint két tucat országa között. A szakmai képzések idővel mindenütt elindulnának, az ugyanis bizonyos, hogy egyetlen tagállam sem hagyná, hogy a területére utasított migránsok semmittevéssel töltsék el az időt. A munkára alkalmas, tehetséges és szorgalmas bevándorlók – már mint értékes munkaerő – aztán beléphetnének az EU munkaerőpiacára, s idővel Németországba, Belgiumba, Hollandiába, Franciaországba vagy Skandináviába költözhetnének. Vagyis a Nyugat egyes országai úgy orvosolhatnák a maguk munkaerőhiányát, hogy a képzés költségeit legalább részben a többi, egyébként szerényebb lehetőségű tagállammal fizettetnék meg. Erre ráadásul senki nem is mondhatna semmit, a szabad mozgás ugyanis az unió egyik legfontosabb vívmánya.

Innen vizsgálva, a kötelező betelepítés Magyarországnak nemigen áll az érdekében. Időről időre idekerülne pár ezer, néhány tízezer ember, akiket – már csak a saját jól felfogott érdekünk miatt is – fel kellene készíteni a munkaügyi és más kihívásokra. Egy migráns munkaügyi képzése akár tízmillió forintba is kerülhet, s könnyen megeshet, hogy ebből a pénzből utóbb semmit sem látna viszont a honi közkassza. Amelyik személynél sikerrel járna a felkészítő folyamat, az feltehetően nem maradna itt. Miért is tenné? Nincs, ami idekösse. A kezelhetetlen, alkalmazkodni nem akaró vagy nem tudó migránsokkal viszont a magyar államnak kellene bajlódnia.”