„Két hónap múlva népszavazunk. Egy olyan kérdésről, amit az Európai Unió soha nem tett fel. Sem nekünk, sem másnak. A magyar kormánynak sem. A kérdést a kormány tette fel, azt a látszatot keltve, hogy az EU akaratunk, illetve a kormány akarattal ellentétesen, a megkérdezésünk nélkül akar menekülteket betelepíteni Magyarországra. Az EU, ha akarna sem tehetne ilyet, mert ez saját jogrendjébe ütközne. Ez azért van, mert az EU jogrendjének legkényesebb része a tagországok jogrendjének és a közösségi jog összeillesztése.
Amíg létezett terv az EU-alkotmány létrehozására, és a tagországokban folytak ennek előkészületei, a legkényesebb pont a közösségi alkotmány és a nemzeti alkotmányok egymáshoz való viszonya volt. Hogyan érvényesülhet úgy a közösségi alkotmány, hogy a nemzeti alkotmányok szuverenitása ne szenvedjen csorbát? Ennek egyetlen módja kínálkozott, ha a közösségi jog és a nemzeti jogrendszerek nem alá-fölé, hanem mellérendelt viszonyrendszerben működnek. Ez azt jelenti, hogy egyetlen olyan jogelem nem kerülhetett volna a közösségi alkotmányba, ami ne bírta volna az összes tagállam egyetértését.
Az előkészítés kényes, de nagyon tanulságos munka volt, aki részt vett benne ismerheti. Igaz azóta sok víz folyt le a Dunán, se EU, se magyar alkotmány nincs. Az egyiknek egy népszavazás állta útját, a másikat a kétharmad törölte el. De ez nem jelenti azt, hogy az európai jogszemlélet változott volna.”