Másfelől ellenben az sem igaz, hogy a magyar férfiak semmit sem csináltak mostanában.
Hogy csak napjaink második legkiemelkedőbben legidőszerűbb, legvilágrengetőbb és legfacebookforradalmibb témáját említsem: férfiak tüntették ki lovagkereszttel Bayer Zsolt publicistát, aki mellesleg szintén férfi. Az eset következtében korábban lovagiasult férfiak – és néhány nő – tömkelege háborodott fel, mondott le a közösségi háló nyílt színén egykor kapott kitüntetéséről, és némelyek közülük vissza is küldték vagy küldik a plecsnit fizikailag. Nem írhatom, hogy a feladónak, ezen kitüntetettek zöme ugyanis nem Orbán Viktor vagy Áder János által ütődött lovaggá, hanem egykori szocialista kormányok idején dicsérték meg őket teljesítményükért. Emiatt apróbb ellentmondást vélek felfedezni a harcias reakciókban, értetlenkedek is kicsit, noha tudom, nem muszáj mindig minden elemnek a helyén lennie a kirakóban. Végső soron valóban az lenne egészséges, ha a különböző kormányok váltakozásától, parlamenti és államfői ciklusoktól függetlenül Magyarországot önmaga folytatásának tekintenénk. Ha értik, hogyan gondolom. Kár, hogy máskor ezt nem szokás.
Ide tartozik még, hogy jobbára szintén férfiak nyilatkozatokat és publicisztikákat is megfogalmaztak az ügyben, mely szövegekből többnyire úgy tűnik, nyakunkon a végromlás. Ezt azért kell megemlítenem – annak ellenére, hogy nem vagyok híve a véleménymondást piszkálgató véleménymondásnak –, mert megvilágosodásom támadt. E szövegek következtében. Főképp azok után, hogy magától Bayer Zsolttól is sikerült elolvasnom az imént egy úgynevezett opust, vadonatfrisset.
Ez is arról szólt, mint mindegyik – meg mint Kövér László házelnök apokaliptikus víziói például –, hogy el fogunk pusztulni a nyavalyába. Vége a kultúránknak, vége az életformánknak, vége mindennek. Magyarán: innen is végromlás van, meg onnan is. A tünetek különböznek – az egyik Orbán Viktorként, a másik Soros Györgyként ábrázolható megszemélyesítéses szimbóleumként –, de a diagnózis nem különbözik érdemben.
Eszerint tehát: annyi nekünk, befellegzett, lőttek, harangoztak, kampec. Sanyi.