Ménes Attila: Folyosó a Holdra

„A közeli jövőben járunk, valahol Magyaroszágon. Zuzmó egy elmegyógyintézet lakója, aki időnként hazaszökik a családjához, hugához, Lédához, és unokaöccséhez, Kenyérhez. A szokásos vásárra várják az elnököt, aki fontos bejelentésre készül. Azonban a népünnepély véres merényletbe fullad, a kis család tagjai pedig a saját szemszögükből mesélik el, hogyan élték meg ezt a napot...

Három teljesen különböző monológból ismerjük meg az eseményeket. Az őrült nagybácsi lenyűgöző gondolatait és világképét olvasva komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon nem neki van-e igaza, hiszen ezt a törpe jövőt talán csak a bolondok tudják elviselni. Léda történetében kilépünk a szűk térből, egy hosszú utazásból (a fiának indul túróért az asszony) megismerjük azt a lehangoló vidéket, az egyre jobban elállatiasodó embereket, a mindennapokat átitató agressziót, az érzelmek elkorcsosulását, a lelkek elveszítését. A fiú aspektusa a legszomorúbb és legtragikusabb, hiszen ő lett volna a remény, a jövő, de már 15 évesen elveszett, a saját anyját futtatja a túlélés érdekében, a pénzen kívül semmi sem érdekli, a sorsa pedig csak a bukás lehet.

Nagy kár, hogy a végére kifullad a regény, éppen azok a jelenetek sikeredtek sematikusra, amelyeknek igazán ütniük kellett volna, az első két rész után sajnos elég szembetűnő a minőségi romlás, de még így is eléggé szíven tudja ütni az olvasót ez a könyv, amelyben politika egy hang sincs, annál több lelki szenvedés és fájdalmas emberi sors. Iszonyúan reménytelen jövőt vázol fel nekünk Ménes Attila, őszintén remélem, ez egy olyan utópia, ami soha nem fog megvalósulni. Nem olvastam még mást az írótól, ezért nem tudom megmondani, hol helyezkedik el ez a kötet az életműben, de az enyhe csalódottság ellenére is figyelemre méltó alkotót volt szerencsém megismerni, kíváncsian várom kommentben a véleményeket azoktól, akik ismerik más alkotásait is.”