A kollektív megbélyegzés és a népszavazás

„Először is, ha tényleg nem számítana a voksolás kimenetele, az nagyon szomorú lenne. Mert azt jelentené: az Európai Unió figyelmen kívül hagyja az emberek véleményét egy meghatározó kérdésben. Akkor mi különböztetné meg egy diktatúrától? Még egy európai szuperállam törvényesen megválasztott képviselői sem hozhatnának önkényesen, az emberek feje fölött döntést tömegek betelepítéséről. De tudjuk, hogy (egyelőre még?) ilyen nincs is. Amennyiben más országokban is kezdeményeznének a témában referendumot, nem csak Budapesten születhetne Fischer Ádámnak és a jelenlegi brüsszeli vezetésnek nem tetsző döntés. Épp ezért az ő érdekük az, hogy bagatellizálják a nemek és igenek jelentőségét és ezzel megakadályozzák a részvételt a népszavazáson, illetve elejét vegyék annak, hogy mások is meg merjék kérdezni az embereket. (...)

A hetvenes évek első felében Fischer Ádám már nagy sikerű karmester volt. A milánói Scalától kezdve a bécsi és párizsi operaházakig vezényelni hatalmas életmű, csak kár, hogy beszennyezik olyan mozzanatok, mint például a 2011-es Die Welt-interjú, amelyben azt mondja: Magyarországon határtalan diszkrimináció zajlik, az emberek nem olvasnak külföldi sajtót, irodalmat, illetve zárkózottak. Ehhez képest már csak ráadás följelenteni a Fideszt az Európai Néppártnál, és még sorolhatnánk. Kevés zenei tudással is biztosan kijelenthetem: ha az újévi hangverseny a Művészetek Palotájában olyan hamisan szólt volna, mint amilyen hamisan foglal állást egyes politikai ügyekben Fischer Ádám, legjobb esetben világpolgár, de nem világhírű karmester lett volna belőle. A kérdés csak az, hogy vajon milyen kottából dolgozik.”