A balliberális értelmiség azoktól viszolyog, akiket maga hagyott a szarban

„- Ha időutazó Gulliverként visszamehetne az időben 1989-be, milyen tanácsokat adna saját magának és a magyaroknak?

- Amikor Gulliver hazatért a jehuk országából, felülbírált magában mindent, amit az emberi társadalomról odáig gondolt. Úgy látta, a legtöbb bűnnel, emberi gyarlósággal, ha nagyon muszáj, végül is meg lehet békélni, de ha ezek gőggel és büszkeséggel is párosulnak, az úgy már nagyon nem oké. Az általunk olyannyira jó fejnek gondolt, úgynevezett balliberális értelmiség legellenszenvesebb vonása szerintem éppen ez a gőg, büszkeség és undor. Azoktól viszolyog, akiket kezdettől fogva maga hagyott a szarban. Odáig mindannyian­ eljutunk, hogy a szeretetlenség, a frusztráció és a tehetetlenség érzése természetes módon válthat ki kontrollálatlan dühöt és agresszív viselkedést bárkiből, de ha társadalmi méretekben történik, undorodva fordítjuk el a fejünket. Képtelenek vagyunk belátni, hogy ez triviális szociálpszichológiai törvényszerűség. Ezen már akkor el kellett volna gondolkozni, amikor megláttuk az első zavarodott tekintetű bácsikát vonulni a MIÉP zászlai alatt. Azért, hogy mára már egy fél ország üldögél zavarodott tekintettel a kék plakátok sűrű, sötét erdejében, és várja szívdobogva az »igazság pillanatát«, szerintem eléggé nagy százalékban mi magunk vagyunk a felelősök. Mi, akik már akkor, felnőtt fejjel és a szükséges társadalomelméleti képzettség birtokában csak a saját pecsenyénk sütögetésére használtuk fel a hirtelenjében nyakunkba szakadt szabadságot. Úgyhogy ha én lennék Gulliver, azt mondanám, amit ő mondott: »nagyon kérem azokat, akik e képtelen s felfoghatatlan bolondságnak, a gőgnek halvány derengését érzik magukban, hogy a jövőben kerüljék el a házam tájékát«.”