3. Hagyjátok a tévét! Soha ne kapcsoljátok be a tévét reggelente! Sok családban engedik a gyerkőcöknek, hogy egy-egy mesét megnézzenek ilyenkor. Máshol pont a felnőttek szeretik a reggeli műsort, vagy a híradót nézni a reggeli órákban. Sajnos a gyerekek úgy rá tudnak tapadni a képernyőre – mindegy mi megy benne - hogy nehéz tőle megválniuk. Ebből aztán veszekedés, vitatkozás lehet, hiszen a gyerek könyörög, a felnőtt meg indulna, mert muszáj… A legjobb, ha nagy ívben elkerüljük reggel a tévét, hiszen a felnőtt úgysem tud igazán odafigyelni, és a gyerekeknek is jobb, ha nem vibrál a szemük előtt a tévé. Ha van egy kis időnk, igyunk együtt egy kakaót, vagy reggelizzünk, és hallgassunk rádiót, beszélgessünk a napi teendőkről. Természetesen az internetezés vagy videojátékok is ide tartoznak. Kamaszunk például felkelés után azonnal csekkolja a mindenféle oldalát, az üzeneteit, amivel a reggel el is szalad. (Netfüggő szülők hátrányban, hiszen a példamutatás fontos… :)
4. Este készítsétek ki legalább a gyerek ruháit! Egyes családoknál az öltözködés okoz konfliktusokat, hiszen a kicsik (vagy nagyok) olyan kollekciókba bújnak, ha nem figyelünk, hogy égnek áll a hajunk tőle. Érdemes este kikészíteni a másnapi ruházatot. Ha nagy divatdiktátor a csemete, bevonhatjuk a választásba, de akkor másnap ne hagyjuk magunkat eltántorítani (kivéve persze, ha az időjárás miatt változtatni kell a szerelésen…). A lassan öltözőkre érdemes kicsit jobban odafigyelni, hiszen az időhúzáson is nagyon „elcsúszhatnak” a dolgok. Ha az öltözés a rázós része a reggeleknek, kezdjünk azzal. Legalább túlesünk rajta és látjuk, mennyi időnk van még másra.