A magyar föld II.

„Én magam, higgyék el, legalább annyira sajnálom a magyar falvak vesztét mint Andrásfalvy. Sajnos azonban az én sajnálatom – akárcsak az övé – nem sokat ér. Ezeket a falvakat mára bedarálta a „modern” életforma és az etnikai összetétel radikális változása, annak minden kulturális és gazdasági következményével együtt. Az a mezőgazdaság, amely valaha a falusi életforma alapját, kereteit adta nem tér már vissza, mert a potenciális résztvevők nem akarják, nem vállalják és gazdaságilag sem működőképes. És – a tapasztalatok szerint – ezen nem nagyon segít a megannyi állami támogatás sem.

Ami a »nagybirtokokat« illeti, Magyarországon ezt a rendszert, paradox módon, a törpebirtokok tartják fent, amiből nálunk jóval több van mint például az EU-ban. Az 1-2-3 hektáros földterület nem művelhető gazdaságosan, ezért tulajdonosaik bérbe adják azt, így alakulnak ki a több ezer hektáros üzemek. A kis földdarabok el sem adhatóak többnyire, mert be vannak szorulva valami lehetetlen helyre a nagyobb táblák közé.

Lehet elmélkedni azon, hogy az egy személy által birtokolható 300 hektáros határt »kijátsszák«, mert a családtagok nevére is vásároltak földeket. Csakhogy azon is gondolkodni kell, hogy ez semmiképpen sem örök megoldás a »nagybirtok« létére. Mi lesz a feleség nevére vett földel ha elválnak? A rokonéval, ha összevesznek? (Ez a magyar viszonyok között törvényszerűnek tekinthető.) A gyerekével ha felnő? Az így alapított birtok mérete csak átmeneti lehet.

És most a biogazdálkodásról. Az EU országaiban a biogazdálkodás az összes termőföld 5,91%-án folyik és ez évről évre igen kis mértékben növekszik. 2013-14-ben például 5,77-ről 5,91%-ra. Ennek oka pedig a keresletben keresendő. A biotermékek fogyasztói jellemzően a magas jövedelmű, környezet és egészségtudatos, városi értelmiségiek. Ők képesek és hajlandók is megfizetni a biotermékek magasabb, 1,2-1,8-szoros árait. Ez a réteg pedig nem nő valami gyorsan.

Ami a dolog gazdasági oldalát illeti, tudom, hogy szörnyű lesz, de számoljunk egy kicsit. Egy hektár az tízezer négyzetméter, amit elképzelhetünk egy 100×100-as négyzetnek. Egy méteren 2 sor kukorica van, összesen tehát 200, egyenként 100 méter hosszú sor, ez összesen 20 kilométernyi kukoricasor, melyet egy nyáron, a negyvenfokos melegben meg kell kapálni háromszor.

MÁR HA NEM NAGYÜZEMILEG CSINÁLJUK, GÉPEKKEL, VEGYSZEREKKEL.

Javaslom a biogazdálkodás apostolainak, hogy egy nyáron, csak úgy, kapa nélkül sétálják ezt végig az embermagas kukirácában, 40 fok melegben; akkor megértik miről beszélek. Így kapával, terem cirka 6-7 tonna, aminek a felvásárlási ára most, betakarítás előtt, mikor a legdrágább, 49-50 ezer forint.

Tehát keletkezett a hatvan kilométeres kapálásunkból 300-350 ezer forint bevétel. Mondom bevétel. Ebből lejön a vetőmag, a szállítás, a szárítás, a tárolás, ami marad, azt a hajára kenheti. Ja és egy aszály vagy jégverés bármikor tönkreteheti az egészet.

MUTASSON NEKEM VALAKI – ÁNGYÁN ÚR – OLYAN EMBERT A MAI MAGYAR FALUBAN, AKI ERRE VÁLLALKOZIK!”