Van egy pikantériája annak, amikor a komplett keresztény-konzervatív közbeszédet szembesítik azzal, hogy nem felel meg a folyton hivatkozott bibliai tanításoknak. Emlékezzünk csak az MKKP-s plakátokra: »Idegen voltam és befogadtatok«, vagy akár arra, micsoda vihart kavarnak Ferenc pápa menekültes nyilatkozatai a hazai jobboldali közéletben.
Most újra eljött a nagy pillanat, hogy – államalapítás ide vagy oda – mindenki újra a menekültügyön csámcsogjon István király intelmei ürügyén. Mert mit is mondott a szent király? Hogy fogadjuk be a jövevényeket. Erre mit látunk a »keresztény« tábortól? Hogy nem fogadják be. Ebből adódik a pofonegyszerűségű, mégis poirot-i következtetés: hát teljességgel logikus, hogy ezeknek mit sem ér Szent István öröksége!
Ez a következtetés talán rendjén is lenne, azonban a kontextus maga oly távol áll a valóságtól, akár a középkori Esztergom a szétbombázott Aleppótól.
Mert a jövevények most nem azért érkeznek, hogy megműveljék a parlagon heverő jó földet, vagy új iparos módszereikkel szerezzenek megélhetést, hanem a puszta járulékvadászat vagy – interpretáció szerint – a háború pusztító réme űzi őket. És félreértés ne essék! István király annak idején nem irgalomból,vagy »puszta jóságból hirdette a Wilkommenskultur-t, hanem kőkemény gazdasági érdekekből.
Azért akarta befogadni a jövevényeket, mert – az ő szavaival – »a vendégek és a jövevények akkora hasznot hajtanak«. Hogy manapság a menekültek miféle hasznot hajtanak, arról lehet vitatkozni. Az viszont egészen biztos, hogy amiként az államalapítás idején, most is »különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal«.