Őrjöngenek a közösségi oldalakon, miután Kamala Harris alelnökjelöltje melegnek titulálta Elon Muskot
Áll a bál Amerikában: Tim Walztól nem idegenek a hasonló kijelentések, korábban Orbán Viktort is „diktátornak” titulálta.
A sztori prezentációja fergeteges, a kötet kiválóan olvastatja magát. Merry elbeszélése vibrálóan élő, kislány-nézőpontja magával ragadó, megjegyzései és Rachelhez való viszonya rendkívül hiteles.
„Látszólag minden helyén van a műben: a tökéletlenségükben emberi karakterek (részeges anyuka, vallásba menekülő apuka), a média-, vallás- és társadalomkritika, a gonosz modern mindenlétét taglaló mondanivaló, és még egy hatásos drámai fordulat is jut a történet végére... egyetlen dolog hibádzik, de az nagyon: a horror. A nem is olyan régen olvasott, A falka című, szintén díjnyertes Nick Cutter-kötet után Paul Tremblay könyvéből bántóan hiányzik valami iszonyatos, ami görcsbe rántaná a gyomrunkat, vagy körmünk lerágására késztetne. Még a legszélsőségesebbnek, legborzalmasabbnak szánt pillanatok sem közelítik meg azt az élményt, amit szerintem egy horrornak képviselnie kellene. Marjorie megszállottságának jelei vagy sablonosak, vagy pont azáltal nem félelmetesek, mert a kis hölgy nyíltan kigúnyolja a horror kánonját. Sajnos még a legutolsó fordulat sem a szörnyűségével, hanem inkább a tragikumával sokkol (ezért is bátorkodtam a »dráma« címkét is a cikk alá biggyeszteni a horror mellé).
Felemás érzéseim vannak tehát a kötettel kapcsolatban. Eredeti módon megírt, kiváló elbeszélői vénával elmesélt történet, ami egy család tragédiáján keresztül ügyesen bontja ízeire a horror kliséit, hogy elmélkedjen egy kicsit a tévé, a vallás és a társadalmi elvárások sötét oldaláról. Arra a bravúrra azonban sajnos képtelen, hogy mindeközben megtartsa a horror hatásmechanizmusát is. Nagyszerű regény, de horrorkönyvnek csak »elmegy«. Horrorrajongóként ezért tisztelem és becsülöm, de őszintén szeretni nem tudom.”