Gellérthegyi (rém)álmok

„A Gellérthegynél majd azt mondják, hogy az eredeti állapotot akarták visszaállítani. Mert való igaz, a XIX. században ahol nem voltak szőlőültetvények, ott kopár volt a felszín, és a filoxérajárvány után a szőlőt is ki kellett irtani, így csak az 1870-es években kezdődött a hegy parkosítása. Ám ha már az eredeti állapotnál tartunk, nem a hajdani külalakját kellene visszaállítani, hanem azokat a tevékenységeket lenne érdemes ismét elkezdeni, amelyekről a hegy évszázadokig híres volt. Például a boráról. Az itt megtermelt bor nemcsak azért volt messze földön kedvelt, mert az ásványi anyagokban gazdag táptalaj különleges zamatokkal gazdagította a szőlőt, hanem mert a hegy gyomrában található barlangok levegője rendkívüli nedűvé érlelte. A filoxérajárvány után nem telepítették újra a szőlőket, most megtehetnék: Mészáros Lőrinc feltehetően ehhez is ért, ha mégsem, akkor L. Simon egészen biztosan. Egy kormánypincészet pedig egész szép jövedelmet juttatna demokratikusan választott szolgálóinak. (…)

Ám az újrahasznosítható hagyományok közül a leginkább figyelemre méltó az, hogy évszázadokon keresztül a Gellérthegy és közvetlen környéke volt a budai és a pesti prostitúció központja. A mai Rudas és Rác fürdőt tápláló hőforrásokra már a XIII–XIV. században fürdőházak épültek, természetesen a kéjhölgyek is azokban bonyolították le üzletmenetüket. A török kiűzése után a Rudas és a sáros (mai Gellért) fürdő közötti szakaszon végig prostituáltak kalyibái álltak, s csak a XX. század elején, a rakpartok kialakításakor számolták fel őket.”