Nagy-Britannia új Vaslady-je szörnyen veszélyes lehet a baloldal számára

„Az újdonsült miniszterelnök a brit konzervativizmus paternalista ágának képviselője, amely a gazdagok alsóbb osztályok iránti felelősségét hangsúlyozza, és képes elfogadni bizonyos mértékű újraelosztást. Ez az ún. one-nation Conservatism (egy-nemzet konzervativizmus), amely például a második világháború utáni Torykat is jellemezte egészen addig, míg Margaret Thatcher a piaci fundamentalizmus irányába nem rántotta az egész brit politikát. Retorika szintjén már David Cameron is kacérkodott ezzel a dologgal, de hatalomra kerülve telibe’ tolta a thatcheri vonalat. Nincs különösebb okunk azt feltételezni, hogy Theresa May ne ezt a vonalat vinné tovább, elvégre hathatósan asszisztált hozzá eddig is.

Ám ha mégsem, akkor igazán veszélyes lehet az amúgy is romokban heverő, épp véres belső viszályokkal elfoglalt brit baloldal számára. A szociálisan érzékenyebb Toryktől sem várhatjuk ugyanis, hogy egész társadalmi csoportok helyzetének javítását hoznák el, ám helyette az egyéni felemelkedés ideológiáját (és részben valós lehetőségét) ajánlják fel a szegényebb rétegeknek, ami hosszú időre kifoghatja a szelet a baloldal vitorláiból.

Az egyéni felemelkedés ideológiája, ha valódi szociálpolitikával párosul, akkor tényleg növeli az egyének felfelé mozgásának lehetőségét, vagyis a mobilitást (és ez üdvözlendő), ám nem szünteti meg a helyzetet, amelyben egész társadalmi csoportoknak szűkölködve, szegénységben, bizonytalanságban kell élniük. Az agyonhajszolt és alulfizetett bolti eladónak vagy bébiszitternek a tartósan munkanélküli volt ipari munkásnak továbbra is nehéz lesz, még akkor is, ha az állam lehetőséget biztosít gyerekei felemelkedéséhez. És mindig lesznek olyan foglalkozások, olyan kategóriák, amelyekben nagyon alacsonyak a fizetések, és mindig lesznek emberek, akik elvégzik ezt a munkát. Egy baloldali politika magának a csoportnak a helyzetén akar javítani, egy szociálisan érzékeny jobboldali politika pedig lehetőséget ad, hogy ne minden egyénnek legyen kötelező ebben a csoportban maradnia. Viszont azokat, akiknek mégsem sikerül kiemelkedniük, könyörtelenül lenézi és megbélyegzi, mint aki »lusta«, »képtelen«, és végső soron »érdemtelen«.

A dolog tehát végső soron társadalmi irigységet, szolidaritáshiányt és szegényellenességet okoz, ám az egyéni felemelkedés ígéretével párosulva elképesztően le tudja foglalni a közbeszéd figyelmét és az emberek fantáziáját. Hiteltelenítve a baloldal megoldási javaslatait.”