„Az újabb és újabb pofonok azt mutatják, hogy a baloldalnak az EU kapcsán csak két lehetősége van:
Vagy hozzáköti magát az elitek »EU vagy halál!« álláspontjához, vagy be meri vállalni, hogy az EU-nak kizárólag akkor van értelme, ha az Social Europe lesz.
Ha az »EU vagy halál« mellett van, akkor a szociális Európa kérdése mindig csak másodlagos követelés marad. Ez a baloldal azt mondja, hogy hát igen, jó lenne a szociális integráció, de ha nem kapjuk meg, akkor nélküle is elfogadjuk az EU-t, mert az EU még mindig jobb, mintha nem lenne.
Ezt a baloldalt az elitek minden válság és konfrontáció alkalmával könnyen sarokba szorítják a kérdés élére állításával: szétessen az EU vagy nem? Ezek a balosok minden alkalommal vissza fognak állni a sorba, és rossz lelkiismeretük megnyugtatására a nacionalizmus veszélyeiről fognak prédikálni.
Ennek a baloldalnak a tevékenysége kimerül abban, hogy egy állandó, de tökéletesen hatástalan kritikai hangot képviseljen, amivel valódi változást nem, de az EU-s intézményektől, illetve az európai egyetem- és konferenciaipartól rendes fizetést el lehet érni.
Ez a baloldal magát arra kárhoztatja, hogy tevékenysége tétnélküli bohóckodássá zülljön, miközben a valós politikai cselekvés terepét átengedi az EU-kritikus jobboldalnak.
Egy másik baloldal azonban merné élére állítani a kérdést, mert pontosan tudná, hogy az európai szociális integráció az elitek könyöradományaként soha nem fog megvalósulni.
Pontosan tudná, hogy egyetlen esélye annak elérésére, hogy igazságosabb legyen az Európai Unió, ha kész felállni az asztaltól.
Ez a baloldal nem akarna mindenáron bennmaradni az unióban. Ez a baloldal ki merné mondani, hogy nincsen szükség olyan unióra, ami csak a gazdasági elit érdekeit szolgálja.
Egy olyan újbaloldal, ami kész távozni az unióból, paradox módon az EU igazságos megújításának hatékony motorjává válhat.”