Eleve pikáns az a helyzet, hogy a Brexit levezénylése egy olyan konzervatív politikusra marad, aki a bent maradók táborához tartozott. Valószínűleg ez a tény döntő jelentőségű volt, amikor ellenfeleivel összehasonlították őt, mint potenciális vezetőt. A népszavazás kampányában, majd eredményében elszabadult radikalitást orvoslandó nyugalmat ígér, s nem további meglepetéseket. Ám a Brexitre szavazók többségét sem idegenítheti el magától, ezért Theresa May máris kijelentette: „A Brexit Brexitet jelent. A kampány lezajlott, a szavazás megtörtént, sokan vettek rajta részt és a szavazók ítéletet mondtak. Nincs helye semmilyen kísérletnek arra, hogy az EU-ban maradjunk…”
Ez valószínűleg azt jelenti, hogy nem kívánja visszafordítani a szavazás után előállt politikai helyzetet, még ha nyilvánvaló érdeke is lesz a szavazás negatív következményeinek tompítása. Politikai jövője ezért attól függ, képes lesz-e olyan eredményt elérni európai tárgyaló feleivel, amely garantálja az ország szuverenitását, de a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosítja az EU-val fennálló brit kapcsolatokban. S nem utolsó sorban az is a tét, hogy sikerül-e országát egyben tartania – hiszen Skócia már kinyilvánította, hogy az EU része kíván maradni.
Ám van egy további politikai eleme is May győzelmének.
Azt állítja, hogy a népszavazás világossá tette: a szavazók változást akarnak. Elégedetlenek a politikai elittel – s nem csak a brüsszeli, de a westminsteri hatalmi manipulátorokkal is. Túl sok vesztese volt a jelek szerint a gazdasági válságnak, s ők most kifejezték elégedetlenségüket. May érzékeli, hogy a leszakadó kispolgári, alsó középosztályi, sőt a labour bázisát jelentő munkás rétegeket is meg kell szólítania. De szembe kell néznie olyan ma aktuális politikai kihívásokkal is, mint amilyen a terrorfenyegetettség, s az erőszakkal rémítő etnikai konfliktusok, melyeket persze már belügyminiszterként is jól ismerhetett. Theresa May miniszterelnöki megbízatása egyáltalán nem ígérkezik könnyű missziónak.