„A mobiltelefonon vészesen terjedő játék már ennyit se bíbelődik a játékosok lelkének összetettségével. Csak a végletesen lecsupaszított üzenettel foglalkozik, ami persze a fogyasztói társadalom alapeszméjeként is felfogható: Szerezd meg mind! És megindul az agyhalott zombik hada szerte a világon, és sokszor testi épségét sem kímélve (már két gyerek halt meg kimutathatóan a játék miatt!) üldözi a nem létező valamit, vagyis a semmit étlen-szomjan, sokszor feladva munkahelyet, feledve szerelmet. Szereznek. Mindet. Vagyis semmit. És senki nem teszi föl a kérdést: Megszereztem, de minek? Cukros vízből a világ urává válni, azt hittük, felülmúlhatatlan, de ez undorítóbb. Az üdítőipar csak a testünket teszi rabjává, hiába próbálják életérzéssé hazudni a szomjoltást.
A pokémonok viszont a lelkünket béklyózzák le a semmi partjára, miután felzabálták az emberi értelem utolsó morzsáit. Mivel a jelenség rohamosan terjed, egyre több a zombi, és meglapul az értelemben még valamennyire bízó ember, megjelentek azonnal a szakértők, és kitöltötték a rendelkezésükre álló teret, mint a gázok.
Mindegyik mond valami okosságot arról, hogy a játékos ember miként edzi magát játék közben az igazi küzdelmekre, milyen hiányokat pótol életében a játék önfeledt öröme, mennyire jó hatással van szellemi és lelki fejlődésére a hétköznapi életben is tapasztalható fenyegetettségek játékos átélése. Hogyan szabadul meg félelmeitől, szorongásaitól, miközben még képességeit és készségeit is fejleszti. És ez mind igaz a játékok legtöbbjére nézve. De ez a marhaság semmire nem jó, még csak nem is játék, hanem játékutánzat. Azt hiszik a virtuális szörnyek után rohangálók, hogy játszanak, pedig csak velük szórakoznak azok, akik kitalálták ezt az őrületet, és gennyesre keresik magukat vele, miközben gurgulázva röhöghetnek a szerencsétleneken. Ennyire pőrén, ennyire szemérmetlenül nem vágták még a képünkbe, hogy agyalágyultak vagyunk, és el sem szégyelltük magunkat, meg sem sértődtünk, hanem elindultunk megszerezni idiotizmusunk legkifejezőbb jelképét, a »pikácsut«.