Kivételes utazást ígértek – ám ez a pénzhiány miatt csupán félig-meddig teljesült
Presser Gábor, Csík János, Pál István Szalonna, Kiss Tibi és Дeva kereste a választ.
Kinek kellene, hogy kelljen? A nép mindegy hogy miért, de elhagyta. Ez a tény. És sajnos nemcsak a népzenére igaz, hanem szinte minden elemi szükségletére is.
„A népzene kinek kell? Kinek kellene, hogy kelljen? A nép mindegy hogy miért, de elhagyta. Ez a tény. És sajnos nemcsak a népzenére igaz, hanem szinte minden elemi szükségletére is.
A kiválasztás szempontja mára már nem az érték (hogy milyen tápláléktartalma van), hanem inkább az érdek, és lassan már nem is az önérdek (mert ahhoz egészséges immunrendszerre lenne szükség), hanem az adott uralkodó gazdasági érdekcsoporté. Így bármit el-, illetve be- adhatnak a vevőnek.
E logika mentén könnyű belátni, hogy közízlés sincs már. Csak beetetett tervező, gyártó és vásárló van. És mindegyik olyan áldozat, aki nem is tudja magáról hogy az. Amit esetleg érzékel, hogy valami nem százas a gépezetben. Ehhez felelőst keres, és persze csakis külső tényezőt talál. Ilyenkor jön a hibáztatás, az anyázás, a bűnbakkeresés. Belátható, hogy ez nem vezet megoldásra. Legfeljebb csak összezavarodáshoz, indokolatlan összetűzéshez, legvégül egy háborúhoz. Ami természetesen nem az igazinak vélt ellenféllel, hanem általában a hasonlók - a »vásárlók« - közt zajlik, és az eredmény csak veszteség lesz, valamint „frissebb ügyfelek” a korábbi vagy nagyon ritkán egy új »eladónak«.
A megoldás pedig közel áll mindenkihez. Belül kell keresni. Mindenkinek saját magának. Először be kell vallani, legalább saját magunknak, hogy a felelősök saját magunk vagyunk. Mindenért. Be kell vallani a saját félelmeinket. Azt hogy félünk. Azt, hogy szeretetre (végtelen szabadságra) vágyunk. És hogy azt eddig nem tudtuk elérni. Ezután lehet tenni érte. Ébernek kell lenni és pillanatról pillanatra keresni a megcselekedhetőt, ami minket szolgál (persze nem más ellenében, ami a fentiek szerint úgyszintén eltékozlott energia).”