Párhuzamos Magyarországok, kevés átjárással

„Sokan és sokszor leírták már korábban is, hogy az országhatáron belül több Magyarország épül, saját intézményrendszerrel, valósággal és vízióval. Távol vagyunk még attól, hogy a Hollandiaihoz hasonló oszloposodott társadalomként tudjuk leírni a magyart. Ugyanakkor látható ezekből a nyilatkozatokból is, hogy a politikai tér polarizációja egyre élesebb, a »Magyarországok« közötti átjárás egyre kisebb, mi több, most már nem is egyenrangú, és valós társadalmi felhatalmazással rendelkező ellenfélként tekintenek egymásra a politikai közösségek.

A magyar kormánypártok és az ellenzék tehát egyre inkább elszigetelődik egymástól, és a társadalom egy jelentős szeletétől. A választások képtelenek pacifikálni a politikai teret, a Fidesz-KDNP és az ellenzéki erők kölcsönösen megkérdőjelezik egymás legitimitását. Ugyanakkor az ellenzék a kormánypártoknál is nehezebb helyzetbe került, hiszen nem csak saját magát helyezte a »rendszerellenzékiség« szerepébe, de a kormányzat is az ellenzéki pártok rendszeren kívüliségét hangsúlyozta.

De a polarizálódás ellenére, ahogy már említettük, a holland példát és megoldást fenntartásokkal kell kezelnünk, hiszen a magyar helyzet esetében az egymással szemben álló politikai közösségek nem reprezentálják a társadalom egészét. A magyar lakosság több mint egyharmada a közvélemény-kutatások szerint nem tud, vagy nem akar a jelenlegi politikai paletta pártjai közül választani. A pártok közötti – holland típusú – kiegyezés, avagy a nagykoalíció tehát szükséges, de nem elégséges feltétele a jelenlegi megosztottság felszámolásának, ugyanis ma már milliós nagyságrendű azon választók köre, akik jelenleg egy pártokon kívüli, harmadik Magyarországban élnek.”