Ezek a kétes üzelmek nem csak önmagukban károsak. Eljött az idő, hogy a tényállítások után pontokba szedjem véleményemet arról, hogy mi is a legfőbb baj a Galaktika tevékenységével.
Az elmúlt hónapokban több cikket is közöltünk a Galaktika magazinnal és kiadójával, a Metropolis Media Grouppal kapcsolatban a Mandiner.sci-fin, amelyekben általunk feltárt tények alapján nehezen cáfolható állításokat tettünk. Persze ezeket a tényeket lehet magyarázgatni, meg el is lehet hallgatni, de vitatkozni nehéz velük. Márciusban a szerzőkkel folytatott hosszas levelezések után megírtam, hogy a Galaktika 2015-ös számaiban a novellák többsége a szerzők engedélye és tudta nélkül jelent meg. Kedden arról írtam, hogy a Galaktika kiadója 2009-ben kétmillió forint közpénzt kapott a 175 régi Galaktika antológia digitalizálására, de csak az első öt számot sikerült digitalizálni, és ebből is kettő csak cikkünk hatására került fel az internetre.
A márciusi sztori utóhatásait is lekövettük a portálon: ellenőriztemaz április és májusi számok jogtisztaságát és beszámoltam az ügy külföldi fejleményeiről is. Időközben folyamatosan dolgozom a korábbi évek lapszámainak vizsgálatán is. Spoilerveszély: 2014-ben ugyanaz volt a helyzet, mint 2015-ben. Majd hamarosan ebből is írunk tényállításokon és a szerzők emailjein alapuló cikket. Mivel hasonló esetekről az érintett szerzőktől 2014 előttről is vannak már információim, nem bízok benne, hogy sok pozitívummal jelentkezhetek majd.
A kiadó rendkívül rossz válságkommunikációval dolgozik: először letiltatták a korábban általam készített interjút, amelyben éppen arra adtunk lehetőséget, hogy egyéb, a kiadót ért támadások kapcsán elmondják az álláspontjukat; majd az egész ügyet hetekig próbálták elhallgatni. Ezután elismerték a szerzői jog többszöri megsértésének tényét – bár mindenféle mismásolós magyarázattal együtt –, és felajánlották a szerzőknek a kompenzációt. Egyelőre egy szerzőről tudunk, aki meg is kapta ezt, persze ez nem zárja ki, hogy mások is megkapták. (Tudunk viszont sok olyanról, aki nem.)
Tegnapi cikkemre viszont nagyon hamar Facebookon reagált a kiadó, egy egészen pökhendi bejegyzéssel, amelyben a cikk fő állításaira hatással nem lévő tévedésemet figurázták ki. (Ti. hogy a kétmillió forintból digitalizált öt darab régi Galaktika nem érhető el az oldalukról. Valóban elérhető – igaz a mi cikkünkre volt szükség, hogy mind az ötöt fel is tegyék.) Ugyanakkor ez alkalommal sem reagáltak a korábban emailben feltett kérdéseimre. Kétmillió forintnyi közpénz nem sok, sokkal nagyobb tételekben folyik manapság a sötét üzletelés a politikai mutyibirodalomban, de mégiscsak közpénz, és ismét csak a kiadó kétes üzelmeire mutat rá.
Ezek a kétes üzelmek pedig nem csak önmagukban károsak. Eljött az idő, hogy a tényállítások után pontokba szedjem véleményemet arról, hogy mi is a legfőbb baj a Galaktika tevékenységével.
*
1. A Galaktika magazinban 2015-ben megjelent tartalmak törvényt sértenek
Ez márciusi cikkünk központi állításának ismétlése, amin igazából nincs mit magyarázni. Burger István szerint bonyolult a szerzői jogok világa, az általunk megkeresett szerzők szerint viszont elég egyszerű: meg kellett volna őket keresni és fizetni kellett volna novelláik közléséért. A törvény szerint is ilyen egyszerű a dolog. Szerintem is. A korábbi évek vizsgálatai azt is bizonyítják, hogy a ki nem fizetett jogdíjakkal kapcsolatban a kiadó közleményében emlegetett „kellő alaposság, körültekintés és gyorsaság” hiánya nem átmeneti tünet, hanem alapállapot a Galaktika háza táján.
Ez a jogilag és etikailag is rendkívül kellemetlen tényállás azonban csak a probléma alapját adja.
2. A novellák válogatásának módja: jöhet bármi, ami ingyen van
A 2015-ös számokat vizsgálva világossá vált, hogy a válogatásban egyáltalán nem az játszik szerepet, hogy minőségi, friss, érdekes novellák kerüljenek a lapba. Az alkotások egy részét a magyar szerzők művei adják, a másik, retrónovellán kívül is tetemes részét az SFF klasszikus nagy- és kismesterei – nyilván ennek nagy előnye, hogy a halott szerzők nem gugliznak rá a saját neveikre az interneten. Mint arról már írtunk, szép és fontos dolog a klasszikusokat ápolgatni (még ha erről sokuk, pl. Larry Niven, Terry Pratchett vagy Poul Anderson ügynökei mit sem tudnak), de az ország egyetlen SFF-folyóiratától igazán elvárhatnánk, hogy kövesse jobban a trendeket és tegyen le igazán jó, manapság díjakra jelölt, népszerű szerzőket is az asztalra.
Persze, szólhat közbe a vájtfülű olvasó, vannak ilyen novellák a Galaktikában. Való igaz. Ott volt például Ann Leckie és John Scalzi, az elmúlt évek két nagyobb sztárja. Az ő mininovelláikat ugye engedély nélkül vágta ki a Galaktika egy Popular Science-cikkből, ahogy például a szintén ismertebb Ian Tregillisét is. Aztán ott volt például az idén is több djíra jelölt Ken Liu, akitől – mint a szerzőtől megtudtuk – két szintén ingyenesen elérhető novellát közöltek az engedélye nélkül, és mikor reklamált, akkor megvettek tőle egy harmadikat is. De például a remek Bintit jegyző Nnedi Okorafor ügynöke sem tudott róla, hogy a szerző (mondanunk sem kell: neten ingyenesen elérhető) novellája megjelent a lapban.
Ez nem jelenti azt, hogy nem jelennek meg igazán remek novellák a lapban akár ismert, akár ismeretlen szerzőktől. Megjelennek ilyenek. Ha a szerzők is tudnának a megjelenésről, örülhetnénk is neki. A válogatást azonban nem a Galaktika munkatársai végzik úgy, hogy követik a nemzetközi trendeket, figyelik a frissen felfutó írókat. Ezt a munkát rábízzák az olyan, termésükből néhány írást reklám- vagy egyéb célból ingyenesen is elérhetővé tévő magazinra vagy portálra, mint a Lightspeed, a Strange Horizons, a Tor.com, vagy a Clarkesworld.
Vagy éppen olyan antológiákat közölnek darabokban (illegálisan), ahol biztos kezű szerkesztők válogatták össze a jól csengő neveket: ilyen a There Won’t Be War (pl. Haldeman, Zahn, Robinson), vagy a Year’s Best SF-válogatás tizennegyedik darabja (pl. Bacigalupi, Gaiman, Chiang, Goonan). Emellett valószínűleg a kiadóban sokat böngészhetnek egy bizonyos orosz oldalt, ahol rengeteg novella van fent, nyilván nem legálisan, ezért nem is linkeljük; illetve a Free Speculative Fiction Online adatbázist, ami a zsáner legálisan elérhető novellákat gyűjti szerzőnkénti bontásban.
Ha vetünk egy gyors pillantást külföldre, látni fogjuk, hogy közel sem ez a helyzet a környező országokban. Sok velünk levelező, meglopott szerző említette, hogy a lengyel Nowa Fantastykában is jelentek meg írásai, és ott soha nem is volt gond. A Nowa Fantastyka elmúlt éveit átfutva a lengyel szerzők mellett például a következő külföldi alkotóktól szerzőktől közöltek írásokat: Richard Morgan, Adrian Tchaikovski, Neal Stephenson, Ian McDonald, Cory Doctorow, Neil Gaiman, Paolo Bacigalupi, Nancy Kress, Ken Liu, Ted Chiang. Vagy itt a horvát Sirius B magazin, ami egyelőre hat számot ért meg, a következő nevekkel: Gene Wolfe, Charles Stross, John Scalzi, Ken Liu, Lisa Tuttle. Amennyire ki tudtuk deríteni, a szerzők ezen lapokban közölt írásai elég frissek és nem érhetőek el az interneten.
Ha tehát valaki azzal érvelne, hogy a Galaktika még így is remek szórakozást nyújtott az olvasóknak, és még ez is jobb, mint a semmi, annak nyilván igaza lenne. Aki nem tud vagy szeret angolul olvasni, vagy nincs kedve darabonként felkutatni a szerzők ingyenesen elérhető novelláit, annak lehet, hogy megéri 1200 forintot kiadni a magazinért. Ráadásul dupla hasznot húz a Galaktika: a drága borítóár mellé még a honorok kifizetését is megspórolják.
Tegyük fel a kérdést: milyen lenne egy olyan magazin, amelyben nem az határozza meg a válogatást, hogy mit lehet ingyen ellopni az internetről? A külföldi példák bizonyítják, hogy lehetne tisztességesen is naprakész lapot csinálni. Ez a kérdés pedig elvezet minket az utolsó ponthoz.
3. A Galaktika elveszi a levegőt egy tisztességesen működő SF-magazin elől
A Galaktika sikeréhez persze hozzájárul a hazai rajongók körében legendás brandhez tartozó nosztalgia is. A régi Galaktikára való hivatkozással pedig jogosnak állítható be az is, hogy a magazinban rengeteg klasszikus szerző műve jelenik meg. De ha jobban belegondolunk, világossá válik, hogy a régi Galaktika egyrészt a magyar kiadás 1972-ig elmaradt adósságait pótolta, másrészt pedig a működésének huszonhárom éve alatt közölt szerzők akkor még simán frissnek számítottak. Ma már kevésbé. A kiadó mostani, cikkeinkben részletezett tevékenysége pedig erre az örökségre is szégyent hoz, egészen konkrétan akkor is, mikor arra hivatkozva szerez kétmilliót, amiből aztán nem teljesíti a vállalásait.
Az új Galaktika megléte és népszerűsége még a honorok megspórolásával, a kreatívan felhasznált közpénzekkel és az égbe turbózott borítóárral együtt is azt bizonyítja, hogy a magyar SFF-közösségnek van igénye egy havi magazinra. Ezt az igényt jelenleg egyedül a Galaktika szolgálja ki. Ha egy fiatal olvasó elkezd a sci-fi, fantasy iránt érdeklődni, és bemegy az újságoshoz, akkor jó eséllyel az egyetlen ilyen magazint fogja megtalálni. Az új Galaktika azonban valójában semmit, vagy nagyon keveset fog mondani neki a zsánerek mostani világáról. Ha egy fiatal, vagy éppen a zsáner felé most forduló idősebb író sci-fi vagy fantasy-novellát szeretne megjelentetni, akkor konkurencia hiányában szintén a kiadóhoz fog fordulni.
Nincs alternatíva. Pedig lehetne.
Bár pár rosszmájú kommentelő felvetette, nem a Mandiner.sci-fi lesz ez az alternatíva, hiszen a fikciós művek közlése – ha komolyan vesszük a minőségi elvárásokat és a szerzői jogok tiszteletben tartását – sokkal komolyabb anyagi és időbeli ráfordítást, teljesen más struktúrát és jóval bővebb stábot jelent, mint amivel mi gazdálkodunk. A Galaktikától nem várjuk, hogy megváltozzon a hozzáállásuk, hiszen email- és Facebook-reakcióik sora mutatja, hogy nem igazán értik meg a problémát, amit a működésük jellege okoz.
Azonban biztos vagyok benne, hogy a zsánerek rajongói szívesebben kezükbe vennének egy új címet, ha az – akár a klasszikusok néminemű, igény szerinti ápolgatásával együtt – valóban a kortárs szerzőkre; az ő legjobb munkáikra; a zsánerek jelenlegi helyzetére; és a mi jelenünkből elképzelt lehetséges jövőkre koncentrálna úgy, hogy közben a működése körül minden rendben van. Én például biztos szívesebben küldenék novellát egy ilyen helyre, és nem egy alkotóról tudok, aki így van ezzel.
Olvasni meg aztán végképp szívesebben olvasnám.
Dolph Lundgren nem véletlen nem lett A kategóriás akciósztár, a rendező pedig soha többet nem készíthetett mozifilmet. Ezért is érthetetlen, miért érkezik június 4-én a He-Man – A világ ura méregdrága remake-je.
Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.
Mint minden rendszer, ez is úgy indul el most hódító útjára, hogy lendületesen hangsúlyozza, hogy ő „más”, hogy ő majd megmutatja, hogy lehet más a politika.
Nagyobb, hosszabb és vágatlan, állt annak idején a South Park mozifilmjének plakátján, és ugyanez igaz az új egész estés Star Wars-kalandra is.
Ez mind szép és jó, de nem inkább a svédországi Helsingborgban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján elhangzottakról kellene tájékoztatnia a nagyérdeműt?
A Tisza-kormány szóvivői kifejtették: „Ha Magyar Péter kommentel a Facebookon, akkor az a miniszterelnök kommentje”.
A „queerek” sem maradnak műsor nélkül.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, mi nem tetszett neki a mérkőzésen.
