„Egyre nagyobb megütközéssel és csalódottsággal olvasom az európai kereszténység egyes jeles képviselőinek a megszólalásait migráció-ügyben. Ugyanazt mondják, mint az európai politikai elit, vagyis valamiféle elvont és egyetemes humanizmusra hivatkozva a határtalan befogadás abszurd ideáját hirdetik. Ez nyilvánvalóan sérti a keresztény Európa eszméjét. Az, hogy a kereszténység egyes képviselői is beálltak a sorba, túlmegy minden várakozásomon. Nem elég, hogy a második világháború után, a Frankfurti Iskola, majd a hatvannyolcas nemzedék hatásos tevékenysége nyomán a »bűnös kereszténység« témájának minél színesebb kibontására egész iparágak álltak rá, zajlott a kereszténység tudatos szétzüllesztése, most tovább folyik az érzelmi zsarolás: ha nem vagy befogadó, nem vagy elég jó keresztény. És a kereszténységet ki védi meg?
A minap Ferenc pápa azt találta mondani, hogy a migránsok nem jelentenek veszélyt, hiszen ők vannak veszélyben. »Akik ide jönnek, más vallásnak a hívei, de nem jelentenek veszélyt, hiszen mindannyian testvérek vagyunk. Isten mindannyiunkat szeret« - mondta a pápa hangsúlyozva ismét, hogy »a migránsok nem veszélyesek, ők vannak veszélyben«.” Már hogyne jelente veszélyt a kereszténységre nézve, ha beláthatatlan nagyságrendű muszlim vallású tömeg árasztja el Európát? Nem tudom, hány millió migránsnak kell érkeznie Európába ahhoz, hogy a pápa érzékelje: itt bizony a kereszténység igenis veszélyben van. Egészen abszurd, hogy a kereszténység első számú képviselője, ahelyett hogy védené az amúgy is megroppantott európai kereszténységet, látványosan kihátrál a keresztény Európa eszméje mögül, s közvetetten ugyan, de a multikultúra szószólójává válik. (...)