Címek a mai független, objektív sajtóból (FOS)

Ja. Hatalmas tömeg, több ezres tömeg, nagyjából 1500-2000 ember, több száz tüntető.

Büszke vagyok, hogy itt lehettem a foci nagyszínpadán ennek a csapatnak a tagjaként. Kitűnő csapat, kitűnő szurkolók, egy szenzációs ország, amely mögöttünk állt.
„A srácok a maximumot kihozták magukból. Az látható volt, hogy ezen a mérkőzésen már nem voltunk annyira frissek, a lábunkban voltak a csoportmeccsek. Sajnálom, hogy a végén nem voltunk kicsit okosabbak, jobban tarthattuk volna a labdát. Le a kalappal a szurkolók előtt, jó érzés volt itt lenni. Büszke vagyok, hogy itt lehettem a foci nagyszínpadán ennek a csapatnak a tagjaként.
Kitűnő csapat, kitűnő szurkolók, egy szenzációs ország, amely mögöttünk állt. Az első válogatott mérkőzésem utáni interjúmat folytassam: köszönjük a türelmet. Minden percét élveztük, és azt gondolom, hogy mindezt az Eb után fogom feldolgozni.”
