Amint jóváhagyta az EU a 90 milliárdos ukrajnai kölcsönt, kiderült, Kijev még több pénzt kérne

Amerikában már Európa háborújaként tekintenek az orosz-ukrán konfliktusra.

Benne van az alaptörvényben, hogy a haza GMO-mentes – már azon túl, hogy nem is eladó. Ez alap, a kevés közös nevező egyike.
„Benne van az alaptörvényben, hogy a haza GMO-mentes – már azon túl, hogy nem is eladó. Ez alap, a kevés közös nevező egyike. A génmanipulált élelmiszerek behurcolása nem csupán népegészségügyi szempontból aggályos, hanem azért is, mert megágyazni látszik a magyar hozzájáruláshoz az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti úgynevezett szabad kereskedelmi társulás ügyében. Ennek eredményeként aztán naponta mehetnénk egy még önmagától is független bíróság elé rapportra, ha valami nem tetszene egy multinacionális – és látszólag stratégiai partnernek tűnő – konglomerátumnak.”