Elsiettük a privatizációt

„Magyarországon van nemzetközi tőke, de így is egyre több a szegény. Az ön számai szerint a nyolcvanas években még csupán a társadalom 3 százalékát érintette a szegénység, 2000-ben már 10 százalékát, 2010-ben 14 százalékát, 2014-ben 17 százalékát. Az ősbűn a rendszerváltás az erőltetett tempójú privatizációval és a másfél millió megszűnő munkahellyel?

Valóban elsiettük a privatizációt, kár volt eladni a profitábilis cégeket. Bár erre meg az a válasz, hogy a rossz cég senkinek sem kellett, a pénz pedig kellett az adósságcsökkentésre.

Kérhettük volna az elengedését.

Erre próbálta Soros is rábeszélni Antall Józsefet, de a miniszterelnök egy úr volt, és azt mondta, aki kölcsönt vesz fel, az fizesse is vissza. Legjobb tudomásom szerint ezen múlott.

Azért azt se feledjük, hogy már a nyolcvanas évek közepén esni kezdett a nyugdíjak reálértéke, megjelent a hajléktalanság, egyre többeknek csak csirkelábra tellett.

A rendszerváltással és vele az alacsony képzettséget igénylő, így jelentős részben romákat foglalkoztató munkahelyek felszámolásával mindez belobbant, erodálódott a jóléti állam. De abból, hogy a magyarországi szegénység a régió többi országához képest nem kiugró, az következik, hogy az átmenet éveiben vélhetően elkerülhetetlen volt az elszegényedés.

A közmunka segít?

Én sokáig közmunkaellenes voltam. De aztán romák mondták nekem, ne dumáljak, nekik tetszik, kicsit több a pénzük, reggel kelnek, mennek dolgozni, még ha sok értelme nincs is annak, amit csinálnak.

Tény: 2013 óta mérséklődött a szegénység. A közmunka persze nemzeti jövedelmet nem termel, gazdaságot nem fejleszt, ám a parkok ilyen szépen nem néztek ki, az utcák ilyen tiszták nem voltak, mióta az eszemet tudom. Az a helyzet, hogy a rendszerváltás óta a közmunka a legműködőképesebb kormányzati tett a mély szegénység enyhítésére.”