Az orvosbáró, a balek, a potyautas és a szegényellenes

„Rengetegen osztják az Indexen tegnap megjelent egészségüggyel foglalkozó cikket azzal a felkiáltással, hogy végre valaki megmondja, mi a baj a betegellátással. Engem már a cikk első része, az »orvosbárós« is kicsit kiakasztott, noha valóban volt benne sok igazság. De arról is és erről a második, balekos-potyautasosról is azt gondolom, hogy alapvetően és szemellenzősen szegényellenes, miközben a szerző meg van győződve ennek ellenkezőjéről. Ha a szerző megoldásait követnénk, akkor a létminimum környékén élő négy millió ember bizony nagyon rossz minőségű vagy egyáltalán semmilyen alap betegellátáshoz nem férne hozzá.

Az Orbán-féle urizáló, egészségügyből pénzkivonó, a betegellátást lepusztulni hagyó politika ellenpárja nem a piacfundamentalista, a »veszteséges« kórházakat bezáró, az egészségügyet gyakorlatilag fizetőssé tevő rendszer. A valódi megoldás az, ha az állam végre visszateszi az elmúlt öt évben kivett 400 milliárd forintot, hozzátesz még kétszázat, és mindenki számára megfelelő színvonalú, elérhető és ingyenes betegellátást biztosít függetlenül attól, hogy hova és milyen családba született.

Sok mindennel egyetértek a cikkben megfogalmazottakkal, pl. a magánszektor kifehérítésének igényével vagy a hálapénz rendszer fokozatos megszűntetésével. És biztos vannak orvosbárók is, bár valószínűleg közel sem annyi, mint ahogy a cikk sugallja.  

De először is alapvetően tévesnek tartom azt a nézetet, amelyik néhány száz orvost hibáztat a lepusztult egészségügyért. Ráadásul, aki belemegy ebbe az utcába, az pontosan Orbán Viktor szekerét tolja azzal, hogy egymás ellen fordítja az egészségügyi dolgozókat. Ez a bűnbakpolitika, ez a megosztás csak azt éri el, amire Orbánék is évek óta játszanak, és ami miatt a kormány nem kényszerül valódi lépésre: az oktatással ellentétben az egészségügyben sosem lesz a dolgozók között összefogás.

A teljesség igénye nélkül néhány gondolat a balek-potyautas cikkről.

Nem gondolom, hogy az egészségügyet kizárólag a »TB-járulékból« (amit már szociális hozzájárulási adónak hívunk) kellene finanszírozni. Nyugodtan hozzá lehet ahhoz csapni még máshonnan is, ha kell. Márpedig itthon kell. A cikk is jól mutatta, hogy a magyar állam elképesztően keveset költ betegellátásra az uniós átlaghoz képest. De kormányon lenni annyit jelent, hogy eldönthetjük, hogy a közösből mire és mennyit fordítsunk. Az Orbán-kormány például sokadik éve úgy dönt, hogy az oktatásból és az egészségügyből százmilliárdokat elvesz, stadionokra, vizes vébére meg atomerőműre meg százmilliárdokat rákölt. 2017-re például úgy döntöttek, hogy 50 milliárdot fordítanak Orbán Várba-költözésére és 70 milliárdot a közmédiára. De ez nem előírás, ennek egy része mehetne hasznos dolgokra, mint pl. a betegellátás vagy a gyermekéhezés felszámolása.

Aztán a cikk azt szorgalmazza, hogy kezdjük el differenciálni az egészségügyi járulékért járó »alapcsomagot«, azaz határozzuk meg, hogy a befizetésért cserébe kinek, milyen ellátás jár (»Meg kell határozni, hogy egy járulékfizetőnek hány szakorvosi vizsgálat és diagnosztika jár, mennyi időn belül van műtét, milyen technikával, milyen hotelszolgáltatás mellett«). Ha ez lenne, akkor nincs kétség, hogy megint a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők járnának a legrosszabbul, hiszen ők nem tudnak fizetni, és persze mindenki másnak is többet kellene fizetni, mint amennyit a jelenlegi egészségügyi hozzájárulással teszi. De például azok az ápolók, akik ma 100 ezer forintért három műszakban dolgoznak és nevelik egyedül gyerekeiket, nem fognak tudni többet fizetni egy »differenciáltabb« »alapcsomagért«. Ők a családjukkal együtt már most a létminimum környékén tengődnek. De egy Tesco pénztáros sem, aki szabadidejében a beteg szüleit ápolja. Akkor nekik vagy a gyerekeiknek havi egy vizsgálat jár majd? Vagy kettő? És ha háromra lenne szükség, azért már újból fizetni kellene? És nekik vagy egy közmunkásnak vajon milyen »műtéti technika« járna az alacsonyabb befizetésért? A gumikesztyű nélküli vagy a várólista miatt a soha sorra nem kerülő? 

Aztán, ahogy a cikk írja, ha „amíg ez nem történik meg, a béremelésen kívül nem érdemes és nem is szabad legálisan több pénzt betenni az egészségügybe«, akkor ugye el is temethetjük a betegellátást, hiszen az eszközökre fordított állami támogatás már most az életveszélyes szinten van. Ténylegesen láttam az egy hónapos segédápolói munkám alatt, hogyan küzdenek egy-egy plusz doboz gumikesztyűért vagy a szükséges gyógyszerért a kórház kardiológiai osztályán. Amíg korábban az egészségügyi kiadáson belül nagyjából 50-50% arányban oszlott meg a bérre és eszközökre fordított összeg, ma ez az OECD adatai szerint 70-30-ra változott, azaz 30%-ra csökkent az eszközökre fordított arány, és nyilván nem úgy, hogy közben nőttek a bérek. Európai országokhoz képest például nagyon kevés a CT berendezések száma (a várólista elsősorban emiatt van, nem amiatt, hogy az orvosok előre veszik a magánbetegeket).

A cikk írója szerint »jól jár a kórház is, mert ebből a pluszból neki is több jut, amiből megfizetheti az ápolókat és megveheti a fertőtlenítő szereket. Ezért minden kórház igyekszik jó orvosokat találni, akikhez visszajárnak a betegek. A rossz rendelők és kórházak pedig elvéreznek, így javul az ellátás színvonala, amivel a biztosított betegek járnak jobban. A magánklinikákon természetesen az árak magasabbak, mint az állami ellátásban, de csak annyira, amennyire a biztosítók hajlandóak leszerződni velük.«

Aha. Tehát mindenki többet fizetne az egészségügyért, és még a „rossz” kórházak is bezárnának. És kérdezem, vajon mely kórházak zárnának be? Ugye nem a VIP kórházak? Nyilván a szegényebb régiók intézményei azok, amelyek nem tudnának »jó« orvosokat, nővéreket odavonzani. De akár a nem felújított budapesti kórházak is gallyra mehetnének, a mentő meg majd szaladgálhat az infarktusos beteggel fél órával többet. Szóval miközben jól járnak a magánkórházak, mert szerződést kötnek velük a »biztosítók«, és beterelik őket a fizetős szolgáltatásba, a nagyvárosoktól távolabb élők menjenek oda, ahova tudnak. A szerző a magánkórházból, ahol dolgozik, valószínűleg kevésbé látja, hogy a nagyvárosokon kívül már így is gyakran 50-60 kilométert kell utazni pusztán egy háziorvosi rendelőig, mert az ország számos pontján már most akkora a hiány. Tíz éven belül meg az EMMI szerint akkora lesz, hogy 4,6 millió embernek egyáltalán nem lesz háziorvosi ellátása. Kórházig ezek szerint meg több száz kilométert kellene menni, rosszabb esetben gyerekkel, autó nélkül.

Ez a kizárólag a piaci logikát követő gondolkodás itt nálam megbukik. Az államnak kutya kötelessége mindenki számára biztosítani az elérhető, megfelelő színvonalú és ingyenes betegellátást, függetlenül attól, hogy hova született, és mennyit keres. Gondoskodnunk kell egymásról. Arról is, akinek kevesebb jutott. Pénz van, csak persze nem etyeki kisvasutakra kellene költeni, és talán Matolcsy is lophatna kevesebbet. A »mindenki annyit ér, amennyije van« gondolkodást egyszer s mindenkorra jó lenne elfelejteni. Nem csak a kormányoldalon.”