„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
Azt hiszem, ha elég tág témákat érint az ember – háború, halál, hatalom, történelem – akkor ideális esetben az minden korra alkalmazható, értelmezhető. Interjú.
„Ősi mitológia és politikai játszmák. Honnan jött az ötlet, hogy ötvözd ezt a kettőt?
Egyik nap porszívóztam otthon – a legjobb ötleteim általában takarítás közben jönnek –, és a Királyi zűr című film ment a tévében, a TCM-en. Ez egy szórakoztató kalandmese egy brit férfiról, aki vakációzni megy egy fiktív európai országba, Ruritániába, ahol kiderül, hogy nagyon hasonlít a helyi királyra, ez pedig vicces szituációkhoz vezet majd. Szóval, porszívóztam, és az jutott eszembe, hogy »fogadok, hogy nagyon nehéz lehet nagykövetnek lenni egy olyan szétszabdalt, töredezett helyen, mint ez, ahol minden területnek megvannak a maga szabályai« – és ez elgondolkodtatott.
Aztán azt gondoltam: "Rendben. Szóval van egy nagykövetünk ebben az országban – mondjuk kelet-európai, nagyon férfias, igazi macsó, nagyon merev, zord, rengeteg szőrme és agancs a falakon, satöbbi. Milyen nagykövet tudna igazán konfrontálódni vele? Ki lenne nagykövetként a leginkább kívülálló, nem odaillő?« És akkor beugrott, hogy »természetesen egy magasan iskolázott, délkelet-ázsiai nő.« És nem igazán tudom miért, de úgy tűnt, hogy ez működni fog.
De aztán az jutott eszembe: »Oké. Itt vannak ezek a fiktív nemzetek, akik nem szeretik ezt a nagykövetet. Nem szerethetik, nyilván nem, mert az unalmas lenne. De nem utálhatják csak azért, mert kicsoda, vagy micsoda ő. Mi lehetne komolyabb ok erre?« És már azonnal jött is a válasz: »Azért utálják, mert a nő országa megölte az isteneiket.«
Hát, így jött ez össze.
Hogy lehet megteremteni a „semmiből« egy történelmileg és politikailag ennyire gazdag világot? Az ember leül, aztán…?
Rengeteg világ azokból a témákból született, melyeket igyekszem feltárni a könyvben. Minden alkotóelemnek azt a központi konfliktust kell szolgálnia, amit vizsgálok, vagy legalábbis próbálok – ami ebben az esetben a történelem tárgya, a hatalom és az igazság elfogadása. Gyakorlatilag minden történelmi vagy politikai műnek érintenie kell ezeket a témákat, és bemutatni néhány aspektusát az olvasónak.”