„Donald Trumpnak köszönhetően az idén olyanokhoz is eljutott az Egyesült Államokban zajló előválasztások híre, akik nem érdeklődnek különösebben az amerikai politika iránt. Így az is kiderülhetett számukra, hogy ilyenkor az azonos pártszínekben induló jelöltaspiránsok egyáltalán nem bánnak kesztyűs kézzel egymással. Bár sokan ezt bizonyára csak a politikai cirkusz részének tekintik, éppen Trump sikere bizonyítja, hogy nem puszta porhintésről van szó: akár olyasvalakiből is lehet elnökjelölt, akitől szabályosan hidegrázást kap az adott párt vezetése. A hivatalos fővonaltól, a pártelit utasításaitól való eltérés, a karakteres különvélemény vállalása ráadásul nem korlátozódik az ilyen alkalmakra. Az amerikai törvényhozás mindkét házában találhatók legendásan különutas képviselők, s egy-egy országos politikai szereplőnek helyi választóira tekintettel sokszor érdekében áll szembemenni a pártja által diktált irányvonallal.
Mindez ma Magyarországon valódi hiánycikk, legalábbis a jobboldalon. No, nem az előválasztásra gondolunk, az maradjon csak a baloldal gumicsontja, amin évekig el tud rágódni. Persze annak is megvan a maga szépsége, ha az ember elképzeli, amint az Orbán Viktor utódlásáért harcba szálló Lázár János és Rogán Antal egymás vagyonnyilatkozatát lobogtatja a kamerák előtt, vagy hivatali visszaéléssel, gyanús személyi összefonódásokkal vádolja egymást. De míg erre belátható időn belül nincsen reális esély – mondanunk sem kell: több okból sincs –, annál sürgetőbb szükség lenne olyan politikusokra a kormányoldalon, akik egyszerűen merik vállalni a saját véleményüket. Még akkor is, ha az történetesen különvélemény. S nem csupán szűk körben, esetleg meg nem nevezett forrásként, hanem arcukat-nevüket adva hozzá a széles nyilvánosság előtt.
Persze tudjuk, a Fidesz hatalomgyakorlásának éppen az a lényege, hogy ilyesmi minél ritkábban forduljon elő: egy a tábor, egy a zászló, egy a vélemény. Ez bizonyos mértékig érthető is, hiszen az a politikai erő, amely kizárólag a saját belső vitáival van elfoglalva, eleve kudarcra ítéltetett. A nemzeti együttműködés rendszere esetében azonban ennél jóval többről van szó: azért is helytálló a katonai szóhasználat (tábor, zászló), mert e rendszer alapköve az engedelmesség, a feltétlen lojalitás. Ha háborúban állunk – márpedig a Fidesz hat éve folyamatosan háborúzik valami ellen –, a legkisebb megingás, kibeszélés is főbenjáró vétségnek számít. S bár ez a fő ütközeteket tekintve hatékony stratégiának tűnik, egy különös politikai kultúrát alakít ki: a sunnyogás kultúráját. Ahol senki sem mer önálló döntéseket hozni; ahol senkit sem zavar, hogy tegnap még A-t mondott, de ma már B-t kell mondania; ahol senki sem sérelmezi, hogy a szakmai meggyőződésével ellentétes törvényeket kell benyújtania vagy megszavaznia. Mi, választók pedig elfogadjuk, hogy ez a politika természete, miközben ha jobban belegondolunk, jól látszik, mennyire természetellenes.