„Úgy vélem, ezen a ponton érdemes tisztázni, hogy kiről is van szó, vagy még inkább: miről. Az illésbácsi ugyanis nem ember, hanem egy jelenség, éspedig virtuális. Mi teremtettük. Nem sárból és még csak nem is sejtekből meg cukrászkötényből kivillogó ősz szőrszálakból, hanem saját magunkból. Semmi (de legalábbis elenyésző a) köze Barna Illés cukrászhoz: az illésbácsi egy impulzus, egy fíling (hogy trendi legyek), amely számunkra lépten-nyomon hiányzik.
Nekünk nincs szükségünk a katarzis olyan hagyományos és olykor nevetséges alternatíváira, mint esztétikum, hit, az emberi örömök olyan avíttas megnyilvánulásaira, mint ismeretszerzés, hivatás, altruizmus. Nekünk ezek túlságosan hosszadalmas ügyek, macerásak, hovatovább elég melósak is, de ami a legborzasztóbb: nem állhatunk eléjük V-betűt formáló ujjakkal talpig idióta vigyorban, hogy aztán rögvest kiposztolhassuk az Üzenőfalra.