Uber vs taxisok: lecsapták a piacot, mint a taxiórát

Nem tisztem eldönteni, van-e gyönyörűbb két, élő adásban puszilkodó taxisnál; viszont kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor egyesek puszta haszonszerzés céljából visszaélnek kiváltságos helyzetükkel − az eszköz nélküli fogyasztók kárára.

A sajtóban már ismert esetek helyett hadd hozakodjak elő saját példával! Egy kedves ismerősöm nemrégiben felhívott és arra panaszkodott, milyen nehezen viseli a taxis életet. Magas az autófenntartás díja, a benzinár és járulékos költségek, így napi súlyos 10-12 órákat kell autóban ülnie. Ráadásul a tüntetések sem tesznek jót az üzletnek, mert „az emberek láthatóan egyre kevésbé szimpatizálnak a taxisokkal”. A legnagyobb probléma azonban az, hogy ő egészen frissen vágott bele a szakmába, így nem járnak neki azok az előnyök, amelyek a régi taxisoknak igen. 

A kiváltságos tapasztaltak ugyanis, akik már „benne vannak a buliban”, kifogják a legjobb helyeket a városközpontban. Ott, ahol a turistákat lehet fuvarozni jó pénzért, ott, ahol a legmagasabb járadékok vannak. Ha azonban ő is ilyen jó helyen parkolna, akkor smasszerek segítségével elüldözik. Létezik ugyanis elmondása szerint egy olyan központi kör a taxisokon belül, amelyik a tüntetéseket is szervezi. És ők azok, akik a kormányzatnál kiharcolt jogok legnagyobb haszonélvezői.

Én már nem abból a generációból származom, amelyik emlékezne az 1990-es taxisblokádra. Így amikor a mostani taxistüntetések nyomán megszülető, Ubert kigolyózó törvényjavaslatot olvastam, megdöbbentem. Hogyan válhattak a taxisok kormányokat ennyire befolyásoló tényezővé?

Horribilis árak − monopolhelyzet

Nemigen taxiztam eddig. Túlságosan drága. Ez fontos kiindulópont: miért is olyan drága ez a szolgáltatás? Annyira jó lenne, hogy még a hülye is kiadna érte 280 forintot kilométerenként (+alapdíj, +percdíj)? Nyilván nem, és nincs is szükség mélyreható közgazdasági tanulmányokra, hogy rájöjjünk: az árverseny hiánya miatt kell ennyit fizetni érte. Ez egy államilag szabályozott monopolisztikus piac lett, amelyben egységes a szolgáltatás díja, azaz a hatósági árat kell megfizetnünk. 

Ez a gyakorlat teljesen természetes más magyar városokban is, nem csak Budapesten. De Európában sem egyedülálló. Nyilvánvalóan léteznek olyan érdekcsoportok, amelyek a sokféle műszaki kritériummal és a magasan tartott árral távol akarják tudni a taxispiacra belépni kívánókat. 

A rendszerváltás óta fokozatosan szigorodtak a szabályok: egyre több elvárásnak kellett megfelelni, míg végül a legutóbbi budapesti szabályozás teljesen uniformizálta a taxisok arculatát és árait.

Szükségtelen a szabad piac rettenthetetlen harcosának lenni ahhoz, hogy belássuk: egy ilyen szabályozással egyedül a fogyasztó jár rosszul. A taxiszolgáltatás színvonala maradt olyan, mint korábban, miközben az árak jóval az egyensúlyi szint fölé kerültek.

Lehet azzal érvelni, hogy de hát milyen szép sárga és megbízható itt minden, csak éppen nem érdemes. A taxizás egy ilyen koncepciója ugyanis főként a felső középosztály igényeire és pénztárcájára fókuszál, számos fogyasztói csoport pedig kiszorul a szolgáltatásból. 

Tüneti kezelés történt, semmi több

Erre, az elitet helyzetbe hozó brandre ugyan szükség van – néhány taxitársaság eleve erre is építette az arculatát –, azonban az egész piacot így egységesíteni nem bizonyult előrelátó lépésnek. 

Már csak azért sem, mert ilyen körülmények között a torz piacra igen könnyedén betörhetett az adóval játszó Uber. Ez a cég pedig korszerű – a fogyasztók szegényebb csoportjainak is megfelelő – szolgáltatással mutatott fityiszt a posztkommunista viszonyoknak. Látni kell azonban, hogy az Uber megjelenésével szó sincsen arról, hogy rendbe jönne a piac, sőt most most már duplán is torzulásoktól szenved. Egyrészről ugyanis a taxisok a hatósági árral, az Uber pedig az adótrükközött szolgáltatással kapott igazságtalan előnyt.

És mi erre a kormány válasza? Ráküldik az NMHH-t az Uberre és úgy szigorítanak a szabályokon, hogy a szolgáltatást akár teljesen be is tilthassák.

Ahelyett, hogy kaptak volna az alkalmon és normális piaci viszonyokat teremtettek volna egy teljesen új koncepcióval, most meghajoltak a taxislobbi előtt. Ez már nem morális kérdés – legutoljára talán a taxisblokád idején lehetett az. Ez hatékonysági kérdés.

Tény, hogy az erősen szabályozott piacon a különféle adózási és műszaki feltételeknek való megfelelés az államkasszába is juttat forrásokat. Rövid távon talán a taxistüntetéseket is sikerült megoldani. A nemzetgazdaság egésze szempontjából azonban nehezen lehetett volna rosszabb döntést hozni. 

A kormány az új törvényjavaslattal nem tesz mást, csak elnapolja a megoldást. Megőrzi a taxisok kiváltságait, elüldözi a tünetet – és egyben a technológiai jövőt – jelentő Ubert, ám a személyszállítási magánszolgáltatások piaca továbbra is torz és beteg marad. 

Végszó

Az ismerősöm visszahívott azóta, hogy vége, otthagyta a taxizást. Nekem azt tanácsolta, hogy a cikket ne hozzam le, mert el tudja képzelni, hogy az utcán kopasz smasszerek lecsapnak, mint a taxiórát. Meglátjuk.