„Már Wolfgang Sobotka belügyminiszter eredményhirdetésekor, a gigászi csatában a függetlenként indult zöldpárti, de szociáldemokrata múltú Alexander van der Bellen pirruszi győzelmének pillanatában a fellélegzés és megkönnyebbülés hangjai hallatszottak a közösségi hálókon is, úgy is mint »megmenekült Ausztria«! Kérdezhetnénk, pontosan mitől is? Harmincezer ember szavazata tényleg átbillentette az eredményt, de ezzel meg is mentette az országot? Rövidlátó gondolkodás. Van der Bellen egy jóakaratú, ökotudatos, eurokonform, zöld csillanású közgazdász, aki jókor szállt ringbe, és szerencséje volt. Mert nagyjából a stájer fennsíkokon napszámban zizegő madárijesztőt is lehetett volna indítani a »barna veszedelem« ellen, lettek volna nem kevesen, akik rá szavaznak. Mert a demagógia, populizmus, riogatás, szögezzük le, egyáltalán nem a demagógnak, populistának elkönyvelt – egyre tekintélyesebb erőt felmutató – európai politikai alakulatok kiváltsága. De nézzük, hova is érkezik Alexander van der Bellen! (...)
Bellen győzelmével nem állt helyre a világ rendje, bár az örömünnep kis ideig elhomályosítja majd a kétpárti kormányzásba belefáradt nómenklatúra vergődését. Heinz-Christian Strache, a szabadságpárt elnöke eközben messzebbre tekint. Első reakciója csak az volt: sebaj, fiúk, ez még csak a kezdet.”