A Vár rémálom lesz, de a Liget jelentős beruházás

„– Megütközést keltett sokakban, amikor a közelmúltban aláírta a Liget-projekt védelmében indított petíciót. Többen kétségbe vonják az objektivitását, mert Baán László kormánybiztos tanácsadójaként is közreműködik. Meg tudja így őrizni a szakmai függetlenségét ebben a vitában?

– Ez épp olyan, mintha valaki azt kérdezné tőlem, hogy van-e az egyetemtől független szakmai véleményem? Nem értem, hogyha múzeumi szakemberként együtt dolgozom egy múzeumigazgatóval, akivel közös az érdeklődési területünk, akkor mitől kellene függetlenné válnom, saját magamtól? A Liget helyzete mára politikai vitává vált, ez igaz, de abban én nem veszek részt, kizárólag a szakmai diskurzusban. E tekintetben valóban nem vagyok független, hiszen egy határozott álláspontot képviselek, de én ugyanazt mondom most is, mint egy évtizede, csak közben megváltozott a kontextus. A függetlenség amúgy egy aktuális politikai helyzet problémája, és azt hiszem, a vitában részt vevők közül senki sem lehet független.

– Korábban egy nyilvános beszélgetésen úgy fogalmazott, ha nincs lehetőség szakmai vitára, elvesztünk. De ha senki sem független, és minden kérdés átpolitizált, hol marad hely a szakmaiságnak?

– Teljes mértékben elfogadom, ha valakinek súlyos fenntartásai vannak a kormány politikájával szemben. Rossz irányba viszik az országot, de ettől még tudunk szakmai vitákat folytatni. Megvan a tere ezeknek a beszélgetéseknek a múzeumi negyed esetében is. Fontos azonban, hogy elválasszuk a szakmaiságot a politikai ellenállástól. Nincs értelme összekevernünk a kettőt, őrültség lenne például a részemről, ha intézetigazgató egyetemi tanárként szélsőséges módon nem állnék szóba a kormánnyal. Ezek rendkívül bonyolult szerepek, amelyeket fel kell építenünk és meg kell tartanunk ahhoz, hogy esélyünk legyen a szakmai vitákra. Máskülönben tényleg elvesztünk.

– És mennyire tűnik szakmailag hitelesnek a múzeumi negyed koncepciója a kormány monumentális beruházásainak, például a budai Vár rekonstrukciójánakismeretében?

– A Vár rekonstrukcióját rémálomnak tartom. Felépítenek egy őrületes díszletet, amiben nem lesz semmi. Berendezik a palotát csupán a palota kedvéért, helyreállítanak és felépítenek épületeket csupán az épületek kedvéért, hiszen már nincs sem testőrség, sem lovarda. Kísértetiesnek tartom, hogy ott áll majd hetvenezer négyzetméter üres tér tartalom nélkül. Erre sokan azt mondják, a Vár felújításának árnyéka rávetül mindenre, és emiatt nem tehetünk semmit a Ligetben sem. De én ezt rossz logikának tartom. A Harmadik Birodalom esetében ez a kijelentés helytálló. Albert Speer főépítész árnyéka valóban mindenre ráborult: az épületek, lehettek mégoly remekek is, magukon viselték a saját történetiségüket. Az Orbán-rendszer azonban nem totális diktatúra. Amit magunk körül látunk, az a kormány nemzetteremtő akaratának térbe való kivetülése. Nem egy várost akarnak létrehozni, hanem a régi mintájára egy új társadalmat egy szimbolikus térben megjeleníteni. Csak az a probléma, hogy ez az akarat tévedés, kísérteties üresség, nincs benne tartalom. Totális félreértés tehát, amit csinálnak, és diktatórikus eszközökkel teremtik meg a működésük feltételeit, de ez mégsem totális diktatúra. Így nem következik belőle az, hogy tizenöt év múlva nem sétálhatunk majd be az új Néprajzi Múzeumba, hogy megnézzünk egy kiállítást. És itt kezdődnek a szakmai kérdések. Hogyan lakják be a néprajzosoknak az épületet? Miként tudnak együttműködni a múzeumi szakemberek az építészekkel? Megvan a látványterv, és egy kétéves folyamat végére elkészül a kiviteli terv is. Ez kommunikációt és kooperációt követel meg a szakemberektől, közösen eltöltött órák százait. A Vár szimbolikus tér, a múzeumi negyed azonban nagyon is gyakorlati tér, modern és jelentős beruházás.”