Ordas

„Hogy mit gondolok a sorosozásról és a háttérhatalmazásról, megírtam már a múlt héten – semmi jót –, de muszáj mennem még egy rövid kört ez ügyben. Mert az sem mindegy, hogy mások mit gondolnak – azaz mondanak, a kettő közel sem mindig esik egybe – a sorosozásról és a háttérhatalmazásról. Természetesen nekik is meg kell szólalniuk, nemcsak joguk, kötelességük is ez, és mindig érdekes, hogy előkerülnek-e újabb-korszerűbb taktikák, stratégiák, nyelvi elemek. Pontosabban: a szemlélő minden hatásvadász orbáni fordulat után azt várná, hátha meglepetést okoz valaki a túloldalról, megembereli magát, és a meghökkentésre-hajmeresztésre egyedi-eredeti válasszal reagál. Amire fel lehetne kapniunk a fejünket. Ám ezek a várakozások rendszerint teljes mértékben hiábavalóak.

Magyarország a provokátorok és a tolmácsok országa. Az egyik oldalon vannak azok, akik hangzatos, durva, gyakran primitív kijelentéseket tesznek, a másikon azok, akik ezeket a kijelentéseket lefordítják a maguk nyelvére, majd bánatosan és felháborodottan, de mindenképpen reményvesztetten magyarázzák, rendszerré építik azt, ami egyébként el sem hangzott. Az jutott eszembe: lehet, hogy ez még a létezett szocializmus sorok között olvasós korszakaiból maradt ránk, amikor mindennek volt másodlagos jelentése, miközben elsődlegessel nem is feltétlenül rendelkezett.

Akárhogy is, így lesz a sorosozásból és a háttérhatalmazásból egyetlen pillanat alatt zsidózás. A megbocsáthatatlan verbális bűnök legmegbocsáthatatlanabbika. Az utolsó lépcsőfok az államilag intézményesített nácizmus szárba szökkentése előtt.”