Hont és Dévényi újra egymásnak esett az Ötben: meglepő az indok (VIDEÓ)

Ceglédi pedig azzal a gondolattal játszott el, hogy mi lenne, ha egy koncerten dicsérnék a kormányt, ugyanis most mocskosfideszezni „kötelező”.

Szocializmus nem volt, hanem lesz! – mondja Szanyi Tibor egy internetes csetvitában, én meg gondolkodom, hogy mégis, milyen is az a szocializmus, ami Szanyi szerint vár ránk.
„Szocializmus nem volt, hanem lesz! – mondja Szanyi Tibor egy internetes csetvitában, én meg gondolkodom, hogy mégis, milyen is az a szocializmus, ami Szanyi szerint vár ránk.
És semmi, nem jutok előrébb, fogalmam nincs, mi foroghat az MSZP elnökaspiránsának fejében, hogy mire készül, mindenesetre, ahogy állnak a baloldalon a dolgok, egy darabig nem is nagyon fog ez kiderülni.
Mindenesetre nekünk errefelé már volt részünk egy szocializmusnak nevezett emberkísérletben, és valahogy annyira azért nem éreztük közben jól magunkat.”