Itt a tél: de annyira, hogy már a légi közlekedésbe is kőkeményen bezavar
Jelentősek a késések.
Az iszlamisták tudják, hogy katonai erővel nem tudják legyőzni a nyugatot. Még a gyengébb arab államokat se sikerül nekik. Rá kell tehát venniük, hogy saját magát tegye tönkre. Meg akarják osztani a társadalmat, és pontosan tudják, hogy ha ez sikerül, magától omlik majd össze az egész.
„– Tehát az iszlamisták azt mondják, provokálták őket, mint a rövid szoknyát hordó nők a nemi erőszakot?
– Igen, és a Charlie Hebdo elleni merénylet ezért nem is ébresztette fel az embereket. A párizsi Bataclanban ellenben iszlamista támadás történt, mert önmaguk, a kultúrájuk és életmódjuk miatt gyilkoltak embereket. A Bataclan a fiatalok helye volt, mint a kocsmák, a stadion, helyek, amik fontosak a nyugat számára. Az iszlamisták pont hogy ezt a tudatosítási folyamatot akarják kiprovokálni. Tudják, hogy katonai erővel nem tudják legyőzni a nyugatot. Még a gyengébb arab államokat se sikerül nekik. A nyugatot tehát rá kell venniük arra, hogy saját magát tegye tönkre. Meg akarják osztani a társadalmat, és pontosan tudják, hogy ha ez sikerül, magától omlik majd össze az egész.
(...)
– Egymillió, többségében muszlimot fogadtunk be. Mit jósol Németország számára?
– Ez komplett naivitás volt Németország részéről. Hosszútávon Németország van kitéve a legnagyobb fenyegetésnek.
– Hogy érti azt, hogy naiv?
– Németország sokáig bebeszélte magának, hogy nem érinti a probléma. Hiszen az iszlám Franciaországban és Nagy-Britanniában van jelen, de nem nálunk! Ráadásul Németország a második világháborús tapasztalatait követően egy szélsőségesen toleráns társadalommá vált. Ezt ki is használják. Amikor Algériából száműzték az iszlamistákat, azok Németországban kaptak menedéket, ráadásul politikai üldözöttként.
– Mivel támasztaná alá, hogy a kultúrák harca már most is folyik Németországban, valamint hogy a társadalom iszlamizálódása már folyamatban van?
– A Bataclan a legegyértelműbb bizonyíték. Nem kaszárnyára támadtak, hanem egy koncertre, hiszen nem klasszikus hatalomátvételben, hanem kultúrák küzdelmében gondolkodnak. Másrészt pillantást kell csak vetni az arab világra, ahol ez a küzdelem zavartalanul folyik már egy ideje. Ami Németországot érinti, nem tudom pontosan, mi fog történni. A török iszlámot nem lehet összehasonlítani a magrebivel. A hetvenes években érkező törököket rögtön felszippantotta a német gazdaság. Franciaországban ellenben magukra hagyták a bevándorlókat, csak simán összerakták az algériaiakat a togóiakkal embertelen körülmények közé lakni.
(...)
– Kimondhatja még Európában, amit gondol?
– Nem, ennek vége. Egyik részről azért szoktak meghívni engem, mert igényük van arra, hogy meghallgassanak olyan véleményeket is, amik nem politikailag korrektek. Másik részről félnek attól, hogy valami bajt okozok.
– Mit nem mondhat?
– Ezt senki nem mondja meg, ez ennél jóval szubtilisebb. Minden, ami az iszlámot kritizálja, bajt okoz. Ma mintha bármit lehetne kritizálni, még istent is, csak az iszlámot nem.
– Ön iszlamofób?
– A szónak abban az értelmében, ahogy azt használják, nem. Nem szeretem az iszlámot, nem hiszek benne, és szerintem nem csupán egy veszély, hanem egy hatalmas veszély. Fel fogja hasítani társadalmunkat.”